16. Fejezet - Első lövés

Kezeink elváltak egymástól, s Hyungwon zavartan felém fordult.

- Mit keres itt? – meglepődötten szegezte nekem a kérdését.

  Nem tudtam mit válaszolni rá, mert nem csak felette lebegtek a kérdőjelek, de én is teljesen bizonytalan voltam. Hogy talált rám? Honnan tudta, hogy itt leszek? Nem voltam elég világos a telefonbeszélgetés során? Annyi kérdésem volt megválaszolatlanul, hogy zsongott tőle a fejem.

   Egy hangos füttyszó hangzott el mögöttünk, az egész gyárat bezengte az ismeretlen hanghatás. Összehúztam testemet, még egy lépéssel közelebb is araszoltam Hyungwon testéhez, mely az éjszaka folyamán az egyetlen biztonságot jelentette számomra.

- Most mi fog történni? – suttogtam remegve a mellettem állónak.

  Tanácstalanul összevonta szemöldökét és gondolkodóba esett. Egy percbe is telt, mire válaszolt. – Fogalmam sincs MinHa, de jobb lenne, ha visszahúzódnál.

  De már késő volt…

Kyung könnyedén átcsusszant két kordon között és bevetette lábát a gyár területére. Leporolta öltönyét, majd hivalkodóan kihúzta magát és megemelte fejét, szinte kihívta magának a tiszteletet ezzel. Persze én nem dőltem be neki… Kívül lehet, hogy a makulátlant mutatta, de belül romlott volt és gyáva.

- Adjátok ki MinHát, különben nagyon megszopjátok! – harsogta a kerítés mellől Kyung. Érezhetően nyugodt volt. Talán túlságosan is. Ami azért volt meglepő, mert nem volt vele más, csak Ő maga. Nem volt senki, aki megvédje, pedig hatan voltak ellene.

  Zsigerből vissza akartam neki üvölteni, de Hyungwon jól sejtette, hogy erre készültem és még időben rátapasztotta tenyerét a számra, így meggátolt benne. Hátrálni kezdett velem, míg el nem vesztünk a gyár sötétségében. Csak akkor merte levenni ujjait ajkaimról, mikor úgy érezte, hogy teljesen lenyugodtam és nem rázkódott már a testem, hogy kiszabadítsam magam fogságából.

- Ezt most miért tetted? – kérdeztem szemrehányóan.

- Mert így lesz időnk gondolkodni.

- Ó, értem – mondtam elismerően. Megint előbb cselekedtem volna, minthogy gondolkodjak. Szerencsére Hyungwon pont az ellentettem volt ilyen téren és ezt már sikeresen többször is alátámasztotta.

  Elhalkult körülöttünk minden. Apró lélegzetvételeinken és a gyár falainak misztikus zúgásán kívül minden néma volt, mintha megfagyott volna a tér és vele együtt az idő is. Törni próbáltam a fejemet, hogy most mi tévők legyünk, de a furcsa lefagyás rám is hatással volt. Nem jutott eszembe semmi használható, mert nem voltam képes összpontosítani a helyzetre. Elködösült agyam még mindig a kézfogás körül forgott és Hyungwon közelségén. Másnak biztosan visszataszító lett volna Hyungwon átható, vegyszeres illata, de hirtelen még azt is vonzónak találtam benne.

  Valaki megérintette a vállamat, amely teljesen kizökkentett elkalandozásomból és jóformán annyira megijesztett, hogy egy aprót nyikkanttam. A falak mégis felsokszorozták a hangerőt és szinte biztos lehettem benne, hogy a gyáron kívül is tökéletesen hallható volt a hangom.

- Basszus – suttogta mögülem valaki. Arcát nem láttam, hangja alapján pedig még nem igazán tudtam beazonosítani.

- Ne haragudj – hajtottam le kútfőmet bűnbánóan.

- Mit keres itt ez a faszszopó? – Érezhetően nem nekem szegezte ezt a kérdést, sokkal inkább társának.

- Mi sem tudjuk. Nem hívta ide senki – mondta Hyungwon. Szavaiból úgy ítéltem, hogy elsősorban engem akart ezzel bevédeni. – Többiek? Velük kéne kialakítanunk egy tervet.

- Mindjárt jönnek. I.M. kivételével. Ő most főzi az újabb adagot.

   Kavicsok sokaságára nehezedtek rá, hallhatóan több cipő alatt ropogtak és egyre közeledtek. Megjött a csoport többi tagja is.

- Még háromszor figyelmeztetlek titeket! Ha nem adjátok ki MinHát, akkor meglepetésekben lesz részetek! Egyet ígérhetek. Nem ússzátok meg ti kis köcsögök! – érkezett Kyung újabb fenyegetése.

  Aggódva dülöngéltem, egyik lábamról a másikra helyezve a súlyt. Meg akartam ragadni újból Hyungwon kezét, de a szemem nem szokott hozzá a sötétséghez, így nem találtam őt. Nem láttam igazán senkit sem. Hol egy csillogó szempárt, hol egy világos hajkoronát pillantottam meg, de ezen kívül semmi támpontom nem volt. Inkább visszahúzódva vártam türelmesen, hátha Hyungwon talál rám.

- MinHát kéri – állapította meg Jooheon.

- Na, ne beszélj! – hangzott el valaki szájából a szarkazmus, majd egy tompa csattanás jelezte, hogy Jooheon butasága miatt kapott egy legyintést tarkójára.

- Áu, te faszfej! Mit kell csapkodni? Meg se várod, hogy végig mondjam! – rinyált Jooheon.

- Honnan tudtam volna, hogy akarsz még mondani valamit? Tökre olyan volt, mintha befejezted volna a mondandódat. Meg tőled amúgy sem várunk el nagyobb szavakat – gúnyolódott továbbra is Jooheon zaklatója.

- Álljatok már le! – Shownu tiszteletet parancsoló hangneme azonnal leállította a két srácot.

- Mi lenne, ha kiadnánk MinHát? Ha csak ennyi a kérése, akkor miért ne? Mi is megúsznánk gond nélkül és valószínűleg MinHának se esne baja. Nem veszíthetünk vele – ötletelgetett Jooheon. Szinte biztos voltam benne, hogy ő lesz az, aki könnyű szerrel átadna másnak, hisz minek védene meg? Az ő nyomorúságos élete mindennél többet jelentett számára és egy cseppnyi emberség se szorult a fiúba.

- Szó se lehet róla! – tiltakozott nagy erőkkel Hyungwon. Hangja erős és határozott volt, még soha nem is hallottam ilyennek.

- Jooheon, most Hyungwonnak van igaza. Nem lehetünk ennyire embertelenek – kontrázott rá Shownu. Talán az ő szava nyugtatott meg végképp. Ha Ő nem adna ki, akkor senki más sem, hisz itt az ő szava volt a hiteles és végleges.

- És ha rátámadnánk? Mármint basszus, tök egyedül van, mi meg hatan… Hatan és egy felen – javította ki magát Kihyun. A felet valószínűleg rám értette, ami azért nem volt szép tőle, de eltekintettem felette.

- Hülyeség lenne – ráztam a fejemet. Egyedül én ismertem jól Kyungot és az ereimben éreztem, hogy most is ugyanolyan zsivány kis féreg lesz, mint szokott is. Pontosan azért jött ide, hogy felvágjon a fegyvereivel és megmutassa, hogy a kezében van a hatalom, hiába vannak ellene többen.

- De miért? Mit tudna tenni velünk? Elüt a jeepjével? Jajj, majd befosok, annyira nagyon rettegek a hatalmas Kyungtól! – Éles nevetés tört ki mindenkiből és ezzel Jooheon bezsebelhetett magának egy „nagyon vicces fiú” díjat. Egyedül én nem tudtam megmosolyogni megjátszását.

- Pontosan azért, mert kibaszott drága és kegyetlen fegyverei vannak. Nem olyan segg hülye, hogy otthon hagyta őket. Hidd el, mindegyik nála van, sőt, párat biztosan el is rejtett a ruhájába. Csak arra vár, hogy kicipeljetek, vagy kikísérjetek és akkor elereszti a golyókat – próbáltam hatásosan előadni magamat, de úgy éreztem nem sikerült a többiekre hatnom. Sőt, szánalmas voltam.

- Ugyan MinHa, ezzel nem tudsz megijeszteni minket. Nehogy azt hidd, hogy nekünk nincs semmink… Ennyi év öldöklés és lopás után azért gondolhatnád, hogy egy pár jó cuccot nekünk is sikerült szereznünk. Az, hogy a te kis Hyungwonniednak egy bicska jutott, az teljesen más tészta – csipkelődött Kihyun. Végig szaladt a forróság az arcomon, teljesen kipirosodtam, de a sötétség uralma alatt nem láthatta senki. Ez volt a mentsváram, különben nagyon kínosan éreztem volna magamat. Így is az volt.

- Fejezd be Kihyun – szállt szembe vele Hyungwon. Rajta is érződött, hogy már zavarja a sok piszkálódás, az odaszúrások és kezdett betelni nála a pohár.

- Istenem, tényleg álljatok le! Nem azért gyűltünk most ide, hogy egymást basztassátok, hanem hogy megbeszéljük, mi legyen. Mellettetek nem tud gondolkodni az ember, komolyan… - mérgelődött Shownu.

- Ne haragudj – kért bocsánatot tőle Kihyun. Hallhatóan megszeppent vezérétől.

   Végre azt éreztem, hogy itt az idő, most ki tudnám javítani az előző hibámat. – Tudom, hogy nem hisztek nekem… - sóhajtottam-, de közületek én ismerem legjobban Kyungot. Nem miattam jött ide. Hyungwont akarja. Azt akarja, hogy az ő kíséretében menjek ki. Féltékeny rá.

  Nem lehettem biztos mindabban, amit közöltem a többiekkel, de valóban ezt éreztem. Kyung nem volt olyan egyszerű ember, szinte minden terve mögött lapult egy másik szándék is. Mint például az egyik házi bulija, amit azért rendezett, hogy egyetlen egy embert megfélemlítsen, mert Zicoval volt egy kis összetűzése szerencsétlen srácnak…

- Lőjük ki a picsába! – csattant fel Wonho, aki eddig egészen csöndben lapult. Eddig azt hittem, hogy itt sincs. – Most mit húzzuk már az időt? Felmegyünk az emeletre és lelőjük. Ilyen kurvaegyszerű! – türelmetlenkedett.

- Nem. Ne öljétek meg! – csaptam vissza hevesen. – Nem engedem, hogy ma itt vér folyjék. Nem lehetne valahogy könnyebben elsimítani a dolgot? – Shownu felé céloztam a kérdést. Ő volt az egyetlen reményünk.

- Szóljatok I.M.-nek, hogy hozzon egy rongyot és a mostani adag Blue Delight-ot. Bekerítjük hátulról és elkábítjuk.

  Shownu terve kísértetiesen hasonlított a már rajtam bevégeztetettre. Nem volt ínyemre, hogy ezt tegyük, de még mindig jobbnak bizonyult a többiek sületlenségeitől.

  Lenyeltem a száraz torkomba ragadt gombócot. – Jól van. Menjen a terv!

Ketten elhagyták a tartózkodási helyünket és eldobogtak a gyár közepe felé, ahol I.M. tevékenykedett a Blue Delight körül.

Hyungwon közelebb araszolt hozzám, végre megtalált és óvatosan kisujjával megbökdöste tenyeremet. Széttártam ujjaimat és Hyungwon belecsúsztatta kacsóját. Újra összeforrtunk. Átjárt a forróság. A szívem hevesen vert. Azt éreztem, hogy minden rendben lesz.

- Gyere ki kiscicáááám! Cicicicicc! Na, add meg már magadat! Miért itt húzod meg magadat, amikor nálam mennyivel jobb helyed lenne?! Ez egy trágyadomb kedvesem és te most pont belenyúltál a szarba! – üvöltötte Kyung. Aztán eldördült az első lövés…