15. Fejezet - Valami véget ér, egy új elkezdődik

(Zenei ajánlás: MONSTA X - PERFECT GIRL ~ a címre kattintva megnyithatjátok.)

„… valósuljon meg a terv, és minden jól alakuljon.” – Bár így lenne…

  Hyungwon-ra pillantottam miután elhangzott a fejemben a kívánságom. Kíváncsi tekintettel fürkészte az arcomat.

- Tudod, hogy nem mondhatom el, mert nem válik valóra – sóhajtottam csalódottan.

- Igen, tisztában vagyok vele – szegezte le a fejét.

  Egy perces néma csendünket, mely alatt csak sóhajainkat hallattuk, megzavarta egy telefoncsörgés. Mobilom hangosan rázendített, az egyik kedvenc számom dallamával és egyre hangosodva visszhangzott a gyár falai között.

  Zavaromban gyorsan készültem kirántani zsebemből a készüléket, de az csak nem adta magát meg egyhamar, még a szám refrénje is véget ért. Mire kiszabadult a nadrágom martalékából, még annyi időt se hagytam magamnak, hogy rálessek a hívott fél nevére, azonnal reagáltam és a fülemhez emeltem a készüléket.

- Haló! – zengtem a telefonba izgatottan.

- Minha! – szólalt meg a vonal másik felén Kyung. Hangja hallatán görcsbe rándult a gyomrom. Csak ezt nem akartam… Ignorálni akartam minden próbálkozását. Átkoztam magamat azért, hogy nem néztem meg a kijelzőn a nevet.

  Hyungwon is felkapta a fejét Kyung szavára, felismerte őt. Félmosolyt eresztett arcára, majd kellemetlenül elfordult tőlem és araszolgatva, pár lépéssel eltávolodott lényemtől. Nem csak én éreztem az egész szituációt kellemetlennek… Valahogy Kyungnak mindig sikerült a legrosszabb pillanatban megcsörgetnie. Ehhez tehetsége volt.

- Mi az? – kérdeztem tőle fáradtan. Nem volt semmi kedvem se a magyarázatát hallgatni.

- Csak egyszer hallgass meg, kérlek – könyörgött a telefonba.

  Felsóhajtottam. Még lett volna esélyem kinyomni és nem végig hallgatni fárasztó szövegét, de én nem voltam az a típus, aki csak ilyen lazán lerázza magáról az embereket.

- Mondd – adtam be a derekamat.

- Ne haragudj, én nem is tudom mit gondoltam ott, abban a pillanatban. Csak felment bennem a pumpa, amikor megláttam nálad azt a srácot, de tudom, hogy te képtelen lennél megcsalni engem és tényleg megbántam, amit tettem – magyarázkodott sablonosan. Valahogy nem hatott meg a története, mintha csak egy betanult szöveget próbált volna visszamondani nekem. Nem azt éreztem, hogy valóban megbánta volna.

- Nem, te ne haragudj, de nekem ehhez most nincs türelmem. Komolyan Kyung, én már boldogtalan voltam melletted régóta és nincs szükségem a magyarázkodásodra. Már nem szeretlek, és nem akarok újra együtt lenni veled. Remélem, ezt tiszteletben tartod. – Ezzel megadtam a fiúnak a kegyelemdöfést, de csak így tudtam lezárni a múltat. Ő nem az én Golyóállóm. A szívem mélyén már tudtam, hogy ki veszi át ezt a címet az életemben, de még nem mertem ezt biztosra állítani, csak reméltem. Ő sokkal inkább tűnt jó alanynak, mint Kyung. Tett róla, hogy így legyen…

  Megszakadt a vonal. A fülkagylómba már csak a zúgást hallottam válasznak. Igazából meglepett, hogy így reagált, de elkönyveltem annak, hogy talán most végleg sikerült leráznom magamról őt és soha többé nem fog zaklatni.

- Minden rendben? – kérdezte Hyungwon érdeklődően, miközben visszanyomtam telefonomat a zsebembe.

- Azt hiszem igen – mosolyogtam rá biztatóan.

- Tudod, nem lettem volna Kyung helyébe. Rendesen kiosztottad – kínosan felnevetett.

- Hát igen, lehet nem voltam valami túl kedves vele – rántottam meg a vállamat.

- De ha minden miattam van, akkor lehet, hogy jobban tennéd, ha visszamennél hozzá. Mellette nagyobb eséllyel tudnád megvalósítani a tervedet, mert befolyásos családból származik, sok pénze van. Biztosan megtenné a mamádért – próbált rábeszélni a lehetetlenre. Persze, igaza volt, de nem ért meg ennyit pár emlék. A saját életemet vágnám tönkre azzal, ha visszamennék hozzá… Bár azzal is könnyen elcseszhetem, ha esetleg nem válna be a terv.

- Képtelen lennék megtenni. Ennyit nem ér Kyung pénze. Inkább saját magam szerzem meg.

  Hyungwon némán figyelte az eget, újra csend állt közénk, de láttam rajta, hogy készül valamit mondani, csak erőt kellett gyűjtenie hozzá. Én megadtam neki ezt a lehetőséget, nem zavartam meg beszéddel.

- Valamit el kell mondanom az apámról… Azt már meséltem neked, hogy mi történt a baleset során, hogy miért mentettek fel meg minden, de mióta elmondtad a tervedet, azóta ez motoszkál a fejemben – beszélt összefüggéstelenül. Nem igazán tudtam kibogarászni szavaiból, hogy ezzel mit akar, de úgy vettem észre, hogy még nincs teljesen felkészülve a lényeg kimondására.

- Igen, már meséltél arról, hogy a családod befolyásos – biztattam, hogy folytassa. 

   Erről eszembe jutott Jin, akiről viszont nem az tükröződött, hogy olyan dúsgazdag lenne. Lehet, hogy Hyungwon apja valóban olyan tapló, hogy nem támogatja egyáltalán a felesége családját?

- Tudod, az apám egy banknak a tulajdonosa a belvárostól nem messze – suttogta.

- Azt akarod mondani, hogy… Nem Hyungwon, nem rabolhatjuk ki a saját apádat. Ezt felejtsd el! Inkább keresünk más bankokat, kisebbeket, de nem, ezt nem vállalom be. Akkor inkább lemondok a tervemről! – tiltakoztam. Ezt tényleg nem akartam. Hyungwon szénája már így is elég rosszul állt a családban, nem akartam, hogy még jobban tönkretegye azt.

- De higgy nekem Minha, sokkal könnyebb dolgunk lenne, mint más bankokkal. Igaz, otthon apám elvileg minden zárat lecseréltetett, miután kiköltöztem, de oda még mindig könnyebben törünk be, mint a bankba. A bank kulcsait pedig tudom, hogy hol tartja. Figyelj, simán be tudunk sétálni anélkül, hogy meg kéne babrálni a rendszert – magyarázta lelkesen Hyungwon. Úgy tűnt egyre jobban tetszik neki a tervem.

- És a többiek tisztában vannak azzal, hogy édesapád miféle ember?

- Jooheonnal ezért is van köztünk ez a feszültség. Szerinte nem vagyok ideillő, mert én egy elkényeztetett kis buzi vagyok, aki teljesen jó körülmények között nőhetett fel. Ellenben a csapatunk többi tagjával, akik mind nehéz sorsúak voltak. De mindegy is – legyintett. – Leszarom, hogy mit mond az a faszfej. Attól még, hogy gazdag volt a környezetem, lelkileg nem voltam jól kiskorom óta. Nevelők sokasága mellett nőttem fel lényegében, de mindegyiket hamar elűztem. Nem voltam a nevelőnők leányálma – egészen aprót kuncogott magán.

- Én jó kislány voltam. Egészen idáig. Látod, kihozzátok belőlem a rosszat – nevettem fel.

- Mi? Te miről beszélsz Minha? – hitetlenkedett bolondosan. – Ki állított be hozzánk azzal az elvetemült tervvel önszántából, hogy márpedig mi most ki fogunk rabolni egy bankot?

- Ezzel arra célzol, hogy én vagyok rossz hatással rátok? Na, ne viccelődj, aki egy gyárban kísérletezik új drogok kifejlesztésével, az már régen romlott – csipkelődtem vele. Még viccesen meg is löktem egy kicsit a vállát.

- Neked pedig csakis a véredben lehet a rosszaság, ha már a papád is ilyen kemény ember volt – bokszolt vissza gyengéden a vállamba.

- Na, ja. És látod, mégsem tudtam megmenteni magamat eddig egyik helyzetben sem – ráztam meg rosszallóan a fejemet.

- Pedig most igazán kiálltál magadért, amikor Kyunggal beszéltél. Egy kicsit még mindig félek tőled azóta – összehúzta magát poénosan, mintha tényleg rettegne tőlem.

- Tudod, hogy nem arra gondolok… - kieresztettem a megnehezedett levegőt a tüdőmből. – A két gyári látogatásomra.

 Bólintott komolyan. – Tudom.

- Azért is jöttem vissza, hogy még egyszer bocsánatot kérjek, amiért megszegtem az ígéretet.

- Teljesen mindegy – legyintett. – Lényegében most azért szegted meg újra, hogy bocsánatot kérj azért, amiért előzőleg megszegted. Már elvesztette a jelentőségét az egész.

- Ne haragudj – lekonyítottam fejemet, hogy megbánást mutassak.

- Már nem haragszom érte. Eddig ideges voltam, amiért újra visszajöttél, de most őszintén örülök neki – mondta félénken. Óvatosan rám sandított.

  Az orrom alatt elterült egy kósza mosoly, nem akartam annyira kimutatni, hogy szívem valójában most mennyire is repes az örömtől. Kiugrottam volna a bőrömből legszívesebben, ha ez lehetséges lett volna.

  Alsó ajkamba haraptam, amelyet már duzzanatok lepték be a sok harapdálástól, de másképp nem tudtam magamba fojtani az érzelmeimet.

  Olyanra készültem, amire Hyungwon biztosan nem számított. Ujjaimmal gyengéden megkerestem tenyerét, és amikor megtapintottam teste melegét, belecsúsztattam kacsómat a puha kezei közé.

  Hyungwon se tudta tovább leplezni örömét, összemosolyogtunk, majd szinte egyszerre pillantottunk fel a csillagos égre, és a kis égitestek között elterülő hatalmas Holdra, mely beragyogta az éjszakát. A szívem ennél is fényesebben ragyogott most, hogy végre közelebb tudhattam magamhoz az én Golyóállómat.

  Idilli pillanatunknak mégis hamar véget vetett egy közeledő fekete autó, amely leparkolt a kerítés mellett. Összeszűkült szemekkel vizslattam a jeepet. Gyanúsan ismerős volt a jármű. 

- Ez Kyung kocsija. - állapítottam meg nem is leplezve zaklatottságomat.