15. Fejezet - Valami véget ér, egy új elkezdődik

(Zenei ajánlás: MONSTA X - PERFECT GIRL ~ a címre kattintva megnyithatjátok.)

„… valósuljon meg a terv, és minden jól alakuljon.” – Bár így lenne…

  Hyungwon-ra pillantottam miután elhangzott a fejemben a kívánságom. Kíváncsi tekintettel fürkészte az arcomat.

- Tudod, hogy nem mondhatom el, mert nem válik valóra – sóhajtottam csalódottan.

- Igen, tisztában vagyok vele – szegezte le a fejét.

  Egy perces néma csendünket, mely alatt csak sóhajainkat hallattuk, megzavarta egy telefoncsörgés. Mobilom hangosan rázendített, az egyik kedvenc számom dallamával és egyre hangosodva visszhangzott a gyár falai között.

  Zavaromban gyorsan készültem kirántani zsebemből a készüléket, de az csak nem adta magát meg egyhamar, még a szám refrénje is véget ért. Mire kiszabadult a nadrágom martalékából, még annyi időt se hagytam magamnak, hogy rálessek a hívott fél nevére, azonnal reagáltam és a fülemhez emeltem a készüléket.

- Haló! – zengtem a telefonba izgatottan.

- Minha! – szólalt meg a vonal másik felén Kyung. Hangja hallatán görcsbe rándult a gyomrom. Csak ezt nem akartam… Ignorálni akartam minden próbálkozását. Átkoztam magamat azért, hogy nem néztem meg a kijelzőn a nevet.

  Hyungwon is felkapta a fejét Kyung szavára, felismerte őt. Félmosolyt eresztett arcára, majd kellemetlenül elfordult tőlem és araszolgatva, pár lépéssel eltávolodott lényemtől. Nem csak én éreztem az egész szituációt kellemetlennek… Valahogy Kyungnak mindig sikerült a legrosszabb pillanatban megcsörgetnie. Ehhez tehetsége volt.

- Mi az? – kérdeztem tőle fáradtan. Nem volt semmi kedvem se a magyarázatát hallgatni.

- Csak egyszer hallgass meg, kérlek – könyörgött a telefonba.

  Felsóhajtottam. Még lett volna esélyem kinyomni és nem végig hallgatni fárasztó szövegét, de én nem voltam az a típus, aki csak ilyen lazán lerázza magáról az embereket.

- Mondd – adtam be a derekamat.

- Ne haragudj, én nem is tudom mit gondoltam ott, abban a pillanatban. Csak felment bennem a pumpa, amikor megláttam nálad azt a srácot, de tudom, hogy te képtelen lennél megcsalni engem és tényleg megbántam, amit tettem – magyarázkodott sablonosan. Valahogy nem hatott meg a története, mintha csak egy betanult szöveget próbált volna visszamondani nekem. Nem azt éreztem, hogy valóban megbánta volna.

- Nem, te ne haragudj, de nekem ehhez most nincs türelmem. Komolyan Kyung, én már boldogtalan voltam melletted régóta és nincs szükségem a magyarázkodásodra. Már nem szeretlek, és nem akarok újra együtt lenni veled. Remélem, ezt tiszteletben tartod. – Ezzel megadtam a fiúnak a kegyelemdöfést, de csak így tudtam lezárni a múltat. Ő nem az én Golyóállóm. A szívem mélyén már tudtam, hogy ki veszi át ezt a címet az életemben, de még nem mertem ezt biztosra állítani, csak reméltem. Ő sokkal inkább tűnt jó alanynak, mint Kyung. Tett róla, hogy így legyen…

  Megszakadt a vonal. A fülkagylómba már csak a zúgást hallottam válasznak. Igazából meglepett, hogy így reagált, de elkönyveltem annak, hogy talán most végleg sikerült leráznom magamról őt és soha többé nem fog zaklatni.

- Minden rendben? – kérdezte Hyungwon érdeklődően, miközben visszanyomtam telefonomat a zsebembe.

- Azt hiszem igen – mosolyogtam rá biztatóan.

- Tudod, nem lettem volna Kyung helyébe. Rendesen kiosztottad – kínosan felnevetett.

- Hát igen, lehet nem voltam valami túl kedves vele – rántottam meg a vállamat.

- De ha minden miattam van, akkor lehet, hogy jobban tennéd, ha visszamennél hozzá. Mellette nagyobb eséllyel tudnád megvalósítani a tervedet, mert befolyásos családból származik, sok pénze van. Biztosan megtenné a mamádért – próbált rábeszélni a lehetetlenre. Persze, igaza volt, de nem ért meg ennyit pár emlék. A saját életemet vágnám tönkre azzal, ha visszamennék hozzá… Bár azzal is könnyen elcseszhetem, ha esetleg nem válna be a terv.

- Képtelen lennék megtenni. Ennyit nem ér Kyung pénze. Inkább saját magam szerzem meg.

  Hyungwon némán figyelte az eget, újra csend állt közénk, de láttam rajta, hogy készül valamit mondani, csak erőt kellett gyűjtenie hozzá. Én megadtam neki ezt a lehetőséget, nem zavartam meg beszéddel.

- Valamit el kell mondanom az apámról… Azt már meséltem neked, hogy mi történt a baleset során, hogy miért mentettek fel meg minden, de mióta elmondtad a tervedet, azóta ez motoszkál a fejemben – beszélt összefüggéstelenül. Nem igazán tudtam kibogarászni szavaiból, hogy ezzel mit akar, de úgy vettem észre, hogy még nincs teljesen felkészülve a lényeg kimondására.

- Igen, már meséltél arról, hogy a családod befolyásos – biztattam, hogy folytassa. 

   Erről eszembe jutott Jin, akiről viszont nem az tükröződött, hogy olyan dúsgazdag lenne. Lehet, hogy Hyungwon apja valóban olyan tapló, hogy nem támogatja egyáltalán a felesége családját?

- Tudod, az apám egy banknak a tulajdonosa a belvárostól nem messze – suttogta.

- Azt akarod mondani, hogy… Nem Hyungwon, nem rabolhatjuk ki a saját apádat. Ezt felejtsd el! Inkább keresünk más bankokat, kisebbeket, de nem, ezt nem vállalom be. Akkor inkább lemondok a tervemről! – tiltakoztam. Ezt tényleg nem akartam. Hyungwon szénája már így is elég rosszul állt a családban, nem akartam, hogy még jobban tönkretegye azt.

- De higgy nekem Minha, sokkal könnyebb dolgunk lenne, mint más bankokkal. Igaz, otthon apám elvileg minden zárat lecseréltetett, miután kiköltöztem, de oda még mindig könnyebben törünk be, mint a bankba. A bank kulcsait pedig tudom, hogy hol tartja. Figyelj, simán be tudunk sétálni anélkül, hogy meg kéne babrálni a rendszert – magyarázta lelkesen Hyungwon. Úgy tűnt egyre jobban tetszik neki a tervem.

- És a többiek tisztában vannak azzal, hogy édesapád miféle ember?

- Jooheonnal ezért is van köztünk ez a feszültség. Szerinte nem vagyok ideillő, mert én egy elkényeztetett kis buzi vagyok, aki teljesen jó körülmények között nőhetett fel. Ellenben a csapatunk többi tagjával, akik mind nehéz sorsúak voltak. De mindegy is – legyintett. – Leszarom, hogy mit mond az a faszfej. Attól még, hogy gazdag volt a környezetem, lelkileg nem voltam jól kiskorom óta. Nevelők sokasága mellett nőttem fel lényegében, de mindegyiket hamar elűztem. Nem voltam a nevelőnők leányálma – egészen aprót kuncogott magán.

- Én jó kislány voltam. Egészen idáig. Látod, kihozzátok belőlem a rosszat – nevettem fel.

- Mi? Te miről beszélsz Minha? – hitetlenkedett bolondosan. – Ki állított be hozzánk azzal az elvetemült tervvel önszántából, hogy márpedig mi most ki fogunk rabolni egy bankot?

- Ezzel arra célzol, hogy én vagyok rossz hatással rátok? Na, ne viccelődj, aki egy gyárban kísérletezik új drogok kifejlesztésével, az már régen romlott – csipkelődtem vele. Még viccesen meg is löktem egy kicsit a vállát.

- Neked pedig csakis a véredben lehet a rosszaság, ha már a papád is ilyen kemény ember volt – bokszolt vissza gyengéden a vállamba.

- Na, ja. És látod, mégsem tudtam megmenteni magamat eddig egyik helyzetben sem – ráztam meg rosszallóan a fejemet.

- Pedig most igazán kiálltál magadért, amikor Kyunggal beszéltél. Egy kicsit még mindig félek tőled azóta – összehúzta magát poénosan, mintha tényleg rettegne tőlem.

- Tudod, hogy nem arra gondolok… - kieresztettem a megnehezedett levegőt a tüdőmből. – A két gyári látogatásomra.

 Bólintott komolyan. – Tudom.

- Azért is jöttem vissza, hogy még egyszer bocsánatot kérjek, amiért megszegtem az ígéretet.

- Teljesen mindegy – legyintett. – Lényegében most azért szegted meg újra, hogy bocsánatot kérj azért, amiért előzőleg megszegted. Már elvesztette a jelentőségét az egész.

- Ne haragudj – lekonyítottam fejemet, hogy megbánást mutassak.

- Már nem haragszom érte. Eddig ideges voltam, amiért újra visszajöttél, de most őszintén örülök neki – mondta félénken. Óvatosan rám sandított.

  Az orrom alatt elterült egy kósza mosoly, nem akartam annyira kimutatni, hogy szívem valójában most mennyire is repes az örömtől. Kiugrottam volna a bőrömből legszívesebben, ha ez lehetséges lett volna.

  Alsó ajkamba haraptam, amelyet már duzzanatok lepték be a sok harapdálástól, de másképp nem tudtam magamba fojtani az érzelmeimet.

  Olyanra készültem, amire Hyungwon biztosan nem számított. Ujjaimmal gyengéden megkerestem tenyerét, és amikor megtapintottam teste melegét, belecsúsztattam kacsómat a puha kezei közé.

  Hyungwon se tudta tovább leplezni örömét, összemosolyogtunk, majd szinte egyszerre pillantottunk fel a csillagos égre, és a kis égitestek között elterülő hatalmas Holdra, mely beragyogta az éjszakát. A szívem ennél is fényesebben ragyogott most, hogy végre közelebb tudhattam magamhoz az én Golyóállómat.

  Idilli pillanatunknak mégis hamar véget vetett egy közeledő fekete autó, amely leparkolt a kerítés mellett. Összeszűkült szemekkel vizslattam a jeepet. Gyanúsan ismerős volt a jármű. 

- Ez Kyung kocsija. - állapítottam meg nem is leplezve zaklatottságomat.

14. Fejezet - Azt kívánom, hogy...

  Minha hangos kiáltása bezengte az egész gyárat. Feldúltnak tűnt, ami csakis rosszat jelenthetett.

- Hahó! Most azonnal gyertek elő!

   Nem akartam, hogy Jooheonék beelőzzenek, Minha védelmébe szerettem volna állni, még mielőtt újra molesztálni kezdenék. Rohanásba fogtam, csak pillanatokkal később hallottam, hogy Minhyuk is elindult. Ő és Wonho volt az egyetlen, akik szintén mellettem álltak, persze ezt a többiek elől mélységesen eltitkolták, különben ők is olyan sorsra jutottak volna, mint én.

  Fájtak már az izmaim, azt se tudtam, hogy merről jött a hang, merre rohanjak, csak céltalanul bolyongtam.

- Hyungwon, várj! – kiáltott utánam Minhyuk, de nem akartam foglalkozni vele. Egyre idegesítőbbé vált, ahogy egyre sűrűbben kérlelt arra, hogy várjak. Nem akartam várni, csak az volt a célom, hogy megtaláljam Minhát.

  Megelégeltem végül Minhyuk üvöltéseit, ezért megtorpantam és bevártam a barátomat.

- Mi az? – fordultam felé feldúltan.

- Gyere erre – legyintett maga felé és elindult kocogva jobbra. Követtem.

  A kimerültség miatt nem figyeltem túlságosan a lábam elé, néha megbotlottam a töménytelen mennyiségű törmelékben és egy elvétett pillanatban majdnem hasra is estem. Ha nem lett volna Minhyuk előttem és nem tudok megkapaszkodni széles vállában, belezuhantam volna a plafonról leszakadt betonkupacba, amiből rengeteg elrozsdásodott tartórúd is kiállt.

- Köszi – lihegtem, miután újra egyensúlyba helyeztem testemet. Futásnak eredtünk, már láttam az oszlopok sűrűségében a napfényt. A Nap már alig látszott ki a horizonton, a felhőket sötétkékre festette az égbolt.

   Úgy éreztem egy örökkévalóság, mire kijutunk, de sikeresen kint voltunk a gyárból. Az első, akit észrevettem, az Minha volt. Rajta kívül senki más nem volt a gyárt körülvevő udvarban. Ez teljességgel meglepett és egy kis győzelmet éreztem, amiért sikerült beelőznünk Shownut és a többieket.

- Minha! – ordítottam teli torokból neki. A szívem a torkomban dobogott az izgalom és a futás egyvelege miatt.

  Arcán egy apró mosolyt véltem felfedezni. Pár lépéssel közelebb jött hozzánk, így jobban láttam a ragyogó arcát, csillogó szemeit. Ma is nagyon csinos volt, mint eddig bármikor. Nála szebb lányt már régen, vagy talán sose láttam. Mégis tiltott gyümölcs volt számomra…

- Beszélnem kell veletek! – mondta határozottan.

- Miért? – kérdezte Minhyuk. Felvette a keményfiús külsejét, karjait összekulcsolta mellkasa alatt és feszes arccal tekintett Minhára. Jól játszotta a szerepét. Ez ráébresztett arra, hogy talán nekem is ilyennek kellett volna lennem a lánnyal szembe, hogy még elijesszem azelőtt, hogy megjelenne a Monsta X kemény magja. Már túl késő volt.

- Majd elmesélem bent, csak kérlek, hívjátok ide a többieket is! – válaszolta Minha. A legkevésbé se számítottam arra, hogy ennyire magabiztos lesz. Hangja nem remegett, mintha már nem félne a többiektől. Mi történhetett, amiért ilyen határozott lett? Eljárt önvédelmi órákra, vagy hozott magával valamilyen fegyvert?

 Azonnal, hogy Minha száját elhagyta a mondat a többiek is megjelentek mögöttünk. Hátrapillantottam, hogy megbizonyosodjak a srácok reakciójáról. Jooheon arcára kaján mosoly ült ki, Shownu-éról semmilyen érzelmet se tudtam leolvasni. Kihyun, I.M. és Wonho ledöbbentek Minha érkezése okán. Lényegében én is az utóbbiak táborát erősítettem.

- Tudom, hogy nem számítottatok arra, hogy visszatérek valaha is a gyárba, de van egy hírem és egy ajánlatom. Segíteni jöttem, bármennyire is meglepő… - magyarázta Minha.

  Mindannyian érthetetlenül álltunk a szavai előtt.

- Jól van – sóhajtotta Shownu. - Meghallgatunk.

  Megkönnyebbültem, amiért így reagált a vezetőnk, mégsem érezhettem teljes nyugalmat. Az, hogy felajánlotta hallgatásunkat, nem jelenti azt, hogy nem is akarják őt bántani. Felkészültnek kellett lennem az eshetőségre, ha esetleg mégis beigazolódna aggodalmam. Terepmintás nadrágom farzsebéhez nyúltam óvatosan, hogy ne tűnjön fel senkinek. Ott lapult benne a bicskám. Fellélegeztem.

  Shownu elindult befelé, a gyárba és szépen apránként, de a fiúk is követni kezdték. Minha csak akkor mozdult meg, amikor már Minhyuk is elindult. Én bevártam, hogy biztonságba tudhassam őt.

- Mit művelsz? – suttogtam neki, hogy senki ne hallja meg. Nem is lepleztem mérgemet, amiért megszegte az ígéretemet.

- Majd meglátod – jött a válasza. Nem volt valami biztató, de bólintottam. Minha felgyorsította lépteit, áttört a fiúk között és Shownu mellé lépett. Nem akartam követni, de fél szememet így is rajta tartottam. Féltettem…

Minha szemszöge

  A kocsiban kiterveltem mindent, így mire kiszálltam a járműből, már halál nyugodt voltam és teljes önbizalommal léphettem fel a fiúk előtt. Ez kellett ahhoz, hogy elhiggyék minden szavamat. Tudtam, hogy ezzel megnyerhetem őket.

  Hyungwon rémültsége viszont nem tetszett és elbizonytalanított, ezért is hagytam a hátam mögött. Azt akartam, hogy lássa, már nem érdekel ő, holott ez nem így volt, csak hátrébb soroltam a fontossági sorrendemen. A fő célom az volt, hogy a gyárat teljes nagyságában megmentsük a lerombolástól.

  Shownu mellett lépkedve kihúztam testemet, hogy ezzel is mutassam, nem félek tőlük. Jin tévedett, amikor azt mondta, hogy ők nem emberek. Igenis azok. A veleimbe éreztem.

  A fiúk a már jól ismert sátorhoz vezettek. A gyárnak ezen pontján már semmilyen napfény se szűrődött be, a fóliasátorból kiszűrődő ködös fény adott csak egy támpontot a helységben. Shownu előzékenyen kinyitotta nekem a vascsövekből összetákolt ajtót a sátoron és előre engedett. Bent fülledt meleg volt, a pára mindenre kiült. A bent termesztett növényeknek valószínűleg ez volt a legmegfelelőbb időjárás. Egy embernek ez már kevésbé volt kellemes. Éreztem, ahogy a melegben kitágult a tüdőm és friss, hideg levegőért esdekelt, csakhogy azt nem tudtam nyújtani neki. Nem mellesleg a virágnak nagyon jellegzetes, émelyítő illata is rátett a rosszullétemre egy lapáttal.

  Miután mindenki betódult a helyre, I.M. becsukta az ajtót és meg is állt előtte. Karjait összefonta, lábait terpeszbe rakta, mintha ő játszotta volna a biztonsági őrt.

  A jól ismert fa tákolmányok ugyanolyan körbe voltak, mint akkor, amikor utoljára itt jártam. Kihyun rámutatott az egyikre, hogy foglaljak rajta helyet. Meg is tettem, de ügyeltem rá, hogy nehogy belém szúrjon egy elvétett szálka.

  A többiek is leültek körém, kivéve persze I.M.-et, aki nem tágított az ajtó mellől. Nem tetszett, hogy elállta az utat, de most már sokkal felkészültebbek voltak arra az esetre, ha újra menekülésbe fognék.

  Mindenki engem bámult, ezért elkapott a lámpaláz. Nem tudtam, hogy hol is kezdjem… Nem mertem megszólalni, mert féltem, hogy nem leszek hozzá elég magabiztos most, hogy ennyi kíváncsi szem előtt kellett szerepelnem.

  Hyungwonra pillantottam, aki pontosan mellettem ült. Rajta is láttam az izgalmat, kezeit gyűrögette, ujjait tördelte, de egy mosollyal jelezte, hogy nem kell félnem. Aprót bólintottam, majd visszafordítottam fejemet a velem szemben ülő Shownura.

Megköszörültem száraz torkomat és belekezdtem.

- Több helyről hallottam, hogy a gyárat le akarják bontani. Egy monopol cég szeretné megvásárolni a területet és hotelt szeretnének a helyére építeni. Azért jöttem, hogy ezt közöljem veletek, mivel abban biztos vagyok, hogy a cég fejeseinek eszük ágában sincs szólni nektek a dolgokról, valószínűleg rátok robbantanák a teljes épületet.

  Shownu arcát fürkésztem. Nem láttam rajta rettegést, se sajnálatot. Még meglepődést sem. Komolyan figyelt, állkapcsát erősen szorította. Ezt annak vettem, hogy folytassam.

  Kihyun mégsem engedte. Megszólalt. – És miért áll érdekedben ezt elmondani nekünk? Mármint értem, hogy itt van neked Hyungwon, a nagy megmentőd, de mi semmit nem tettünk azért, hogy ilyen jó indulattal fordulj hozzánk. Én a helyedben még hagytam is volna, hogy ránk robbantsák a gyárat.

  Ebben igaza van Kihyunnak, de nem várta végig a mondanivalómat, így a valós indokomat sem tudhatta.

- Most jött volna az én érvem. Nem Hyungwon miatt teszem mindezt. Biztosan ismeritek a legendát a híres itaewoni gyárgyilkosról és arról, hogy milyen rejtélyesen szakadtak meg a további öldöklések. Nos, én ismerem a teljes valóságot. A nagypapám volt a hírhedt gyilkos. Rengeteg emlék fűződik ehhez a gyárhoz a családomat tekintve, és amikor meghalt a nagymamám és jött a hír a lerombolásról… Szíven ütött – sóhajtottam. Fájt újra és újra felemlegetni mindezt, a mai nap már másodszor meséltem a mamáról.

- Értem – bólintott Kihyun.

- És a terv? – kérdezte Shownu. Még mindig kőkemény tekintettel figyelt. Pillái se mozdultak.

- Ez már kicsit komplikáltabb. Egyelőre semmit nem tudok a cégről, hogy ki a tulajdonos, hogy aláírták már a szerződést, melyik hotelről van szó és mikor kezdődne el a lebontás. Ha nem sürgetnek semmit, akkor is jó indulattal egy évünk lenne a tervünkre, mielőtt lebontanának mindent.

  Shownu előre dőlt, beletemette arcát a tenyereibe és végig húzta rajta. Először láttam valami érzelmet is a fiún. Igaz, nem volt túlzó jele annak, hogy kétségbe lenne esve, de mozdulata mégis erre utalt.

- A helyzet az, hogy szükségem lesz rátok. Lehet, hogy őrültség, amit mondok, de az a célom, hogy mi vegyük át a gyár tulajdonjogát. Tehát vagy az államnak fogunk fizetni, vagy ha már megvásárolta a cég a hotelt, akkor nekik kell összekaparnunk egy akkora összeget, amitől nekik is leesik az álluk. Tudom, hogy képtelenségnek tűnik, mivel én sem vagyok gazdag és ti sem, ellenben ti birtokában vagytok egy képességnek. Ha jól hallottam, már jó néhányszor törtetek be helyekre.

  Jooheon hangosan felnevet. – Ezt te sem gondolod komolyan! Az egy dolog, hogy törtünk már be lakásokba, magánterületekre, de azoknak közel sincs olyan biztonsági rendszerük, mint egy banknak, mert gondolom arra akartál célozni…

  Vártam, hogy valaki ilyen mód reagáljon az ötletemre. Még én is csak tündérmesének gondoltam, de a mama megtanította, hogy soha ne veszítsem el a reményt. És ezzel a hozzáállással még talán sikerülhetne is…

- Tehát azt mondod, hogy kezdjünk bele egy nyomozásba, majd hónapokig tervezzünk egy bankrablást és ezek után keressük fel azt a befolyásos céget és nyújtsuk át nekik a lopott pénzt? – Így, I.M. szájából tényleg hihetetlennek hangzott a terv, de nem akartam feladni. Bizakodva Shownura pillantottam, aki láthatóan nagyon törte a fejét.

  A sátorra csend telepedett. Mindenki Shownut nézte és várta, hogy megszülessen a véleménye. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Reménykedtem benne, hogy legalább őt bele tudom vinni a dologba és akkor a többiek úgyis úgy fognak ugrani, ahogy a vezetőjük csettint. Nem is voltam kíváncsi másra, csak arra, hogy ő mit gondol.

  Az ajkamba haraptam, megint letéptem róla a bőrömet és vérezni kezdett. Beszívtam, hogy a kibuggyanó vért le tudjam nyalni.

  Shownu ajkai szétváltak, amire mindenki kicsit előrébb hajolt, de még mindig nem jött ki belőle semmi, de nem mert senki rászólni, hogy mondjon már valamit.

- Igen? – kérdeztem, hátha így kicsalom belőle a szavakat.

- Legyen.

- Tényleg? – bukkant ki belőlem a kérdés. Nem akartam a fülemnek hinni, azt hittem sokkal nehezebb lesz majd őt meggyőzni. Felhőtlen boldogság kerített hatalmába. Felugrottam a ládikáról és aprókat tapsoltam. – Hát ez nagyszerű!

- Mi? – hüledezett Kihyun.

- Ez faszság! – legyintett lemondóan Minhyuk. – Mind megszopjuk.

  Senki mást nem láttam örülni rajtam kívül. Ez elég rossz tendencia… Nem lesz így könnyű a fiúkkal dolgozni. Még akkor sem, ha Shownu utasításait fogják követni.

  Még szerettem volna millió kérdést felé intézni, de örvendezésem közepette Shownu elhagyta a sátort.

  Hyungwon lépett mellém, meleg tenyerét vállamra kanyarította.

- Kijönnél velem? – tette fel a kérdést egész halkan. A többiek puffogása miatt alig hallottam hangját. Jobbnak is láttam elhagyni a sátrat, nem akartam, hogy a fiúk nekem ugorjanak és leálljanak velem vitázni.

- Igen – feleltem.

  Hyungwon körbefonta ujjaival a csuklómat és megindult velem kifelé. Meg se állt velem addig, míg kiértünk a friss levegőre. Végre belélegezhettem a csípősen hideg levegőt, ami még mindig jobban esett, mint az a párás odabent, a fóliasátorban.

  Két oszlop között megállt velem és megfordult a tengelyén.

- Igazából nem szívesen mondom ezt, mert nagyon nem tetszik az ötleted, ahogy a többieknek sem, de üdv a csapatunkban – félmosolyra ereszti vaskos ajkait.

  Kínosan elnevettem magamat. Igaz is, azzal, hogy Shownu elfogadta a tervemet, azt is jelenti, hogy hónapokon keresztül velük kell dolgoznom.

- Te vagy az első női tagja a Monsta X-nek – mondta, már sokkal nyugodtabban. A szél megringatta a frufruját, a szemeiben a feltörekvő Hold fénye pislákolt, amint azt bámulta. Én is feltekintettem a csillagos égre.

- Ott egy hullócsillag – böktem egy pontra az égen.

- Kívánj valamit! – szólt sürgető hangon.

Lehunytam a pilláimat.

 „Azt kívánom, hogy…”

13. fejezet - A vita

   Jungkook, Jin és Namjoon is aggodalmasan tekintettek megfeszült lényemre. Biztosan leolvashatták gesztusaimról, hogy az idegesség hatalmába kerített, és mindez elszorította a torkomat is, egyszerűen nem mertem megszólalni. Muszáj volt megtennem mégis, mert hármójukra tekintve észrevettem a figyelmet és a türelmetlenséget. Hallani akartak.

  Megköszörültem összeszűkült nyelőcsövemet, és belekezdtem. – Jártam már a gyárban. – és ezzel eltávozott belőlem a nyugtalanság, mondhatni felbátorodtam. Végre társra leltem három idősebb emberben, akinek beszélhetek a gyári látogatásomról. Természetesen nem szándékoztam nekik Jooheon-t is megemlíteni. Az merész döntés lett volna.

- Ne haragudj, hogy ezt mondom, de elment az eszed lányom! – rázta meg a fejét Jungkook.

- Így van, teljesen veszélyes az a hely, már a mi időnkben is az volt – kontrázott rá Namjoon.

  Egyet kellett értenem velük, saját magamnak is ugyanezt hangoztattam, de ők nem tudhatták, hogy miért is tettem mindezt. Lehet, hogy őket már nem érdekli a gyár és a hozzáfűződő emlékek, de az atmoszférája engem hatalmába kerített, egy pillanatra úgy érezhettem, hogy én is Lyn vagyok. A mamám iránt való rajongásom vezetett el odáig.

- Azért döntöttem úgy, hogy ellátogatok oda, mert a mama emléke erősen kötődik ahhoz a helyhez, és most, hogy a lebontása fenyegeti a területet, muszáj volt elmennem – magyaráztam a dolgot, de úgy vettem észre süket fülekre talált.

- De ez akkor is őrültség! Figyelj, Minha, jobb, ha elfelejted azt az egész gyárat, szard le, ahogy van. Csak a bajt hozza mindenkire, talán jobb is, ha lebontják. Legalább nem fogja fenyegetni a környéket a jelenléte és a benne csövező banda – vitatta meg velem Namjoon. Nem tetszett ez a hangnem, nem értettem vele egyet.

- De akkor is! Én szeretném, ha ott maradna. Valamit ki kéne találni, tűntetést kéne szervezni a cég ellen, hogy ne bontsák le. Már ezer éve ott van, Itaewon legrégebbi sörgyára az!

- Ami nem üzemel már régóta. Ugyan Minha, te is tudod, hogy hülyeségeket zagyválsz itt össze. Te csak a mamád miatt szeretnéd azt a gyárat otthagyni, ahol van, de hidd el, ha Lyn még élne, ő is azt akarná, hogy bontsák le – állt ki az igazáért Jungkook.  

  Bármennyire is tartottam jogosnak a kiakadásukat, ezt már nem tűrtem. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna Jungkook. Én az ellenkezőjében hittem, és azt is véltem a helyesnek. A mama azt akarná, hogy a gyár fennmaradjon. Én is ezt az álláspontot képviseltem, és nem akartam tágítani mellőle.

- És mi lesz, ha felrobbantják az épületet? Rá fogják robbantani a srácokra – itt erősen Jin-re néztem, aki az elmúlt percekben némán figyelt minket. Úgy éreztem, hogy nem találja a helyét a vitában, egyik fél mellett se szeretne kiállni. Őt találtam a leggyengébb láncszemnek, hogy magam mellé állítsam. Tudtam, hogy Hyungwonon keresztül ezt el is nyerhetem.

  A szemüveges alak csak megrántotta a vállát, és halkan megjegyezte. – Minha, nekik már mindegy… - sóhajtott.

   Nem hittem a fülemnek. Csak a falba ütköztem Jinnel is, pedig reménykedtem, hogy ő lesz az, aki kiáll az igazam mellett. Nem így lett és mélységesen elásta magát ezzel a szemembe.

Mi az, hogy nekik már mindegy? –akadtam ki. A saját unokájáról van szó!

- De hát… - képtelen voltam kifejezni megdöbbenésemet.

- Nincs de hát, Minha. Hyungwon és barátai csak a szabályok megszegéséért élnek, már semmi jó nincs bennük. Nem csinálnak mást, csak olyat, amit egy normális ember nem tenne. Gyilkosok… És lehet, hogy ezért most megvetsz, a saját unokám halálát kívánom lényegében, de azt is tudnod kell Minha, hogy ő már nem az unokám. Belőle kihalt minden emberség, ahogy a társaiból is. Veszniük kell – hangja megremegett. Érezhetően fájt neki, hogy ki kellett mondania, de teljesen őszintének éreztem őt. Valószínűleg mindaz, amit most kimondott, a szíve legmélyéről érkezett, egy olyan kis zugból, amiben a rossz vágyait tárolta. Megsajnáltam őt, de mégsem akartam mellé állni. El kellett árulnom neki.

- Jin… az unokád, vagyis Hyungwon… Megmentette az életemet. Kétszer is, ha ez számít valamit. – Vártam, hogy Jin megszólaljon, hogy újra visszatérjen közénk, de úgy vettem észre, hogy lehajtott arccal próbálja takarni elérzékenyülését.

- Azt hiszem jobb, ha most abbahagyjuk ezt a témát. Mi csak arra kérünk Minha, hogy soha többet ne keresd fel a gyárat, hogy ne térj oda vissza, ne tűntess érte, mert nem fogsz találni senkit, aki támogatná az ötletedet, és legfőképpen ne csinálj semmi butaságot azért, hogy megmentsd a lerombolástól a gyárat – zárta le Namjoon.

- Nem gátolhattok meg benne! – pattantam fel idegességemben. Az asztal is majdnem felborult tőlem.

- Lyn, most már állj le! – emelte fel a hangját Namjoon is. Pár másodperc szükséges volt hozzá, hogy realizáljuk mindannyian, hogy mi is hangzott el. Megfagyott köztünk a levegő.

  Úgy éreztem, hogy amit Namjoon mondott, az mind arra irányult, hogy én rettentően hasonlítok a mamára. Nem tudtam, hogy ezt bóknak vegyem, vagy sem, de teljesen meglepett, nem csak engem, de magát az öreg Namjoon-t is. Egy pillanatra biztosan őt is visszarepítette a múltba a viselkedésem, az a makacsságom, amit a mamától örökölhettem.

 Lenyugtatott mindez. Könnyedén kicsúsztam a pad és az asztal között és az öregekkel szembe fordultam.

- Ne haragudjanak és köszönöm szépen a beszélgetést, de most mennem kell – hajoltam meg előttük. – További szép napot. – Elhagytam a sötét bárt és kiléptem a hűs és szeles, szürke időbe. Táskámból kikotortam a kulcsomat, annak ellenére is, hogy nem vezethettem így. Alkohol volt a szervezetembe, mégis kötelességemnek éreztem azt, hogy most beüljek a járgányba és elhajtsak. Egy gondolat ott motoszkált bennem, és úgy észleltem ez addig nem fogja elhagyni az agytekervényeimet, amíg be nem végeztetem.

  Behuppantam a kocsiba, kulccsal a kezembe, de még percekig nem helyeztem a gyújtóba, csak meredtem előre, a semmibe. Nem hittem el mindazt, amit hallottam. Valahogy valótlan volt az egész, mintha meg se történt volna. És a tudat, hogy Jin a nagyapja Hyungwonnak… Még mindig nem tértem magamhoz ettől a hírtől.

  Bár nem tudtam elfogadni a tényállást, miszerint nem érdekli a sorsa… Vagy csak nem vette komolyan azt, amit mondtam, hogy Hyungwon megmentett. Lehet csak egy kis semmis balesetet tudott elképzelni, ami elől megvédett, pedig nem erről volt szó. A legkevésbé sem. Ha tudná, hogy Hyungwon mekkora hős volt, lehet másként gondolkodna Jin is. De mégsem említhettem meg neki, hogy mit tett velem az a szemét alak a gyárban…

  És most mégis az jár a fejembe, hogy megmentsem őket. Annak ellenére is, amit műveltek velem.

- Jaj Minha, már megint mekkora szarba kevered magad… - mondtam ki hangosan az utas légtérbe. Beizzítottam a motort és elindultam az autóval a célom felé.

Hyungwon szemszöge

  Pár nap alatt átrendeződött a hierarchia a gyárban. Jooheon már nem volt megbízható Shownu számára, bár nem kapott büntetést azért, amit Minhával tett. A ranglétrán mégis én szerepeltem legalul. Minden piszkos munkát én végeztem el a gyár körül, még olyan feladatot is rám bíztak, amit azelőtt soha senkire. Ilyen volt a wc pucolás, vagy Shownu kádjába való vízgyűjtés. A többiek a Blue Delightal foglalkoztak, a virágok most értek be igazán, így szüretelni kellett őket a kerítés mellől.

  Fárasztó volt ez a sok munka, de esténként kieresztettük a gőzt és kipróbáltuk az új termésből lefőzött szert, amit elismerek, valóban ütősre sikeredett. A hatása alatt megváltozott minden. Újra olyanok voltunk mindannyian, mint régen, amikor még nem feszültek köztünk konfliktusok. A gondjainkat is elfeledtük arra a pár órára, amíg a Blue Delight bódulata alatt voltunk. Másnap reggel pedig minden visszaállt a régibe.

- Hé, Hyungwon – szólt hátam mögül Jooheon. Kiéleződött a gúny a hangjából.

- Mi az? – fordultam hátra. Éppen az undorító WC-t takarítottam egy WC kefével, azelőtt térdeltem a poros földön. Pólómmal takartam el orrlyukaimat és a számat, hogy véletlenül se lélegezzem be azt a rettenetesen erős ammóniát, amit a mellékhelység árasztott magából.

- Shownu küldi – hajít a hátamnak egy seprűnyelet és mellém dob egy lapátot is. Felszisszentem, mert a hátam még mindig érzékeny volt az érintésre, tele voltam hegekkel azóta is és Jooheon ezzel teljesen tisztában volt.

- Kicsit kedvesebben is odaadhattad volna – mormoltam orrom alatt, de legalább annyira hallhatóan, hogy Jooheon is meghallja.

Felkacagott, majd hátat fordított nekem és elment az újtára. Ennek kifejezetten örültem. Pár perccel később megint lábdobogást hallottam.

- Ha most azért jöttél vissza, hogy egy felmosórongyot is hozzám vágj, akkor jobban teszed, ha elmész! – figyelmeztettem Jooheon-t.

- Hyungwon, én vagyok az! – mondta Minhyuk. Szava hallatára megkönnyebbültem. Abban a pillanatban abba is hagytam a takarítást és felálltam. A kefét belehajítottam mérgesen a klozetbe és undorodva hátat fordítottam neki, Minhyuk szánakozó arcával találtam szembe magamat.

  Az ő kezén két jókora sárga gumikesztyű feszült, a kék virág nedve teljesen átfestette helyenként azt. Csak ebbe szedhettük a növényt.

- Á, hála az égnek, már azt hittem megint visszajön az a faszfej – sóhajtottam, s letöröltem alkarommal az izzadtságcseppeket a homlokomról.

- Baj van – suttogta rémülten a fiú. Csak most vettem észre, hogy mennyire kimerültnek tűnik, láthatóan futott is, mert kapkodott a levegőért. Kicsit rám ijesztett ezzel, Minhyuk nem volt az az ijedős fajta, sem az az izgulós, így nem tudtam mit kezdjek rémületével. Én is átvettem, pedig még el sem hangzott a hír.

- Mi az? Bökd már ki! – mondtam hevesen.

- Újra itt van – felelte. Már szinte félt attól, hogy mit reagálok erre. Ki se kellett ejtenie a száján a nevet, már tudtam, hogy kiről van szó. A szívem a torkomban dobogott. Egyrészt örültem, hogy újra láthatom, de nagyobb részt tiltakozott a testem a vágy iránt, és feldühített, hogy újra visszatért a gyárba, annak ellenére, hogy már párszor figyelmeztettem. És Jooheon műve… Nagyon erős indoknak kell születnie ahhoz, hogy megmagyarázza, most miért is tért vissza.

  Többet nem menthetem meg az életét, mert az az én életembe is kerülhet…