14. Fejezet - Azt kívánom, hogy...

  Minha hangos kiáltása bezengte az egész gyárat. Feldúltnak tűnt, ami csakis rosszat jelenthetett.

- Hahó! Most azonnal gyertek elő!

   Nem akartam, hogy Jooheonék beelőzzenek, Minha védelmébe szerettem volna állni, még mielőtt újra molesztálni kezdenék. Rohanásba fogtam, csak pillanatokkal később hallottam, hogy Minhyuk is elindult. Ő és Wonho volt az egyetlen, akik szintén mellettem álltak, persze ezt a többiek elől mélységesen eltitkolták, különben ők is olyan sorsra jutottak volna, mint én.

  Fájtak már az izmaim, azt se tudtam, hogy merről jött a hang, merre rohanjak, csak céltalanul bolyongtam.

- Hyungwon, várj! – kiáltott utánam Minhyuk, de nem akartam foglalkozni vele. Egyre idegesítőbbé vált, ahogy egyre sűrűbben kérlelt arra, hogy várjak. Nem akartam várni, csak az volt a célom, hogy megtaláljam Minhát.

  Megelégeltem végül Minhyuk üvöltéseit, ezért megtorpantam és bevártam a barátomat.

- Mi az? – fordultam felé feldúltan.

- Gyere erre – legyintett maga felé és elindult kocogva jobbra. Követtem.

  A kimerültség miatt nem figyeltem túlságosan a lábam elé, néha megbotlottam a töménytelen mennyiségű törmelékben és egy elvétett pillanatban majdnem hasra is estem. Ha nem lett volna Minhyuk előttem és nem tudok megkapaszkodni széles vállában, belezuhantam volna a plafonról leszakadt betonkupacba, amiből rengeteg elrozsdásodott tartórúd is kiállt.

- Köszi – lihegtem, miután újra egyensúlyba helyeztem testemet. Futásnak eredtünk, már láttam az oszlopok sűrűségében a napfényt. A Nap már alig látszott ki a horizonton, a felhőket sötétkékre festette az égbolt.

   Úgy éreztem egy örökkévalóság, mire kijutunk, de sikeresen kint voltunk a gyárból. Az első, akit észrevettem, az Minha volt. Rajta kívül senki más nem volt a gyárt körülvevő udvarban. Ez teljességgel meglepett és egy kis győzelmet éreztem, amiért sikerült beelőznünk Shownut és a többieket.

- Minha! – ordítottam teli torokból neki. A szívem a torkomban dobogott az izgalom és a futás egyvelege miatt.

  Arcán egy apró mosolyt véltem felfedezni. Pár lépéssel közelebb jött hozzánk, így jobban láttam a ragyogó arcát, csillogó szemeit. Ma is nagyon csinos volt, mint eddig bármikor. Nála szebb lányt már régen, vagy talán sose láttam. Mégis tiltott gyümölcs volt számomra…

- Beszélnem kell veletek! – mondta határozottan.

- Miért? – kérdezte Minhyuk. Felvette a keményfiús külsejét, karjait összekulcsolta mellkasa alatt és feszes arccal tekintett Minhára. Jól játszotta a szerepét. Ez ráébresztett arra, hogy talán nekem is ilyennek kellett volna lennem a lánnyal szembe, hogy még elijesszem azelőtt, hogy megjelenne a Monsta X kemény magja. Már túl késő volt.

- Majd elmesélem bent, csak kérlek, hívjátok ide a többieket is! – válaszolta Minha. A legkevésbé se számítottam arra, hogy ennyire magabiztos lesz. Hangja nem remegett, mintha már nem félne a többiektől. Mi történhetett, amiért ilyen határozott lett? Eljárt önvédelmi órákra, vagy hozott magával valamilyen fegyvert?

 Azonnal, hogy Minha száját elhagyta a mondat a többiek is megjelentek mögöttünk. Hátrapillantottam, hogy megbizonyosodjak a srácok reakciójáról. Jooheon arcára kaján mosoly ült ki, Shownu-éról semmilyen érzelmet se tudtam leolvasni. Kihyun, I.M. és Wonho ledöbbentek Minha érkezése okán. Lényegében én is az utóbbiak táborát erősítettem.

- Tudom, hogy nem számítottatok arra, hogy visszatérek valaha is a gyárba, de van egy hírem és egy ajánlatom. Segíteni jöttem, bármennyire is meglepő… - magyarázta Minha.

  Mindannyian érthetetlenül álltunk a szavai előtt.

- Jól van – sóhajtotta Shownu. - Meghallgatunk.

  Megkönnyebbültem, amiért így reagált a vezetőnk, mégsem érezhettem teljes nyugalmat. Az, hogy felajánlotta hallgatásunkat, nem jelenti azt, hogy nem is akarják őt bántani. Felkészültnek kellett lennem az eshetőségre, ha esetleg mégis beigazolódna aggodalmam. Terepmintás nadrágom farzsebéhez nyúltam óvatosan, hogy ne tűnjön fel senkinek. Ott lapult benne a bicskám. Fellélegeztem.

  Shownu elindult befelé, a gyárba és szépen apránként, de a fiúk is követni kezdték. Minha csak akkor mozdult meg, amikor már Minhyuk is elindult. Én bevártam, hogy biztonságba tudhassam őt.

- Mit művelsz? – suttogtam neki, hogy senki ne hallja meg. Nem is lepleztem mérgemet, amiért megszegte az ígéretemet.

- Majd meglátod – jött a válasza. Nem volt valami biztató, de bólintottam. Minha felgyorsította lépteit, áttört a fiúk között és Shownu mellé lépett. Nem akartam követni, de fél szememet így is rajta tartottam. Féltettem…

Minha szemszöge

  A kocsiban kiterveltem mindent, így mire kiszálltam a járműből, már halál nyugodt voltam és teljes önbizalommal léphettem fel a fiúk előtt. Ez kellett ahhoz, hogy elhiggyék minden szavamat. Tudtam, hogy ezzel megnyerhetem őket.

  Hyungwon rémültsége viszont nem tetszett és elbizonytalanított, ezért is hagytam a hátam mögött. Azt akartam, hogy lássa, már nem érdekel ő, holott ez nem így volt, csak hátrébb soroltam a fontossági sorrendemen. A fő célom az volt, hogy a gyárat teljes nagyságában megmentsük a lerombolástól.

  Shownu mellett lépkedve kihúztam testemet, hogy ezzel is mutassam, nem félek tőlük. Jin tévedett, amikor azt mondta, hogy ők nem emberek. Igenis azok. A veleimbe éreztem.

  A fiúk a már jól ismert sátorhoz vezettek. A gyárnak ezen pontján már semmilyen napfény se szűrődött be, a fóliasátorból kiszűrődő ködös fény adott csak egy támpontot a helységben. Shownu előzékenyen kinyitotta nekem a vascsövekből összetákolt ajtót a sátoron és előre engedett. Bent fülledt meleg volt, a pára mindenre kiült. A bent termesztett növényeknek valószínűleg ez volt a legmegfelelőbb időjárás. Egy embernek ez már kevésbé volt kellemes. Éreztem, ahogy a melegben kitágult a tüdőm és friss, hideg levegőért esdekelt, csakhogy azt nem tudtam nyújtani neki. Nem mellesleg a virágnak nagyon jellegzetes, émelyítő illata is rátett a rosszullétemre egy lapáttal.

  Miután mindenki betódult a helyre, I.M. becsukta az ajtót és meg is állt előtte. Karjait összefonta, lábait terpeszbe rakta, mintha ő játszotta volna a biztonsági őrt.

  A jól ismert fa tákolmányok ugyanolyan körbe voltak, mint akkor, amikor utoljára itt jártam. Kihyun rámutatott az egyikre, hogy foglaljak rajta helyet. Meg is tettem, de ügyeltem rá, hogy nehogy belém szúrjon egy elvétett szálka.

  A többiek is leültek körém, kivéve persze I.M.-et, aki nem tágított az ajtó mellől. Nem tetszett, hogy elállta az utat, de most már sokkal felkészültebbek voltak arra az esetre, ha újra menekülésbe fognék.

  Mindenki engem bámult, ezért elkapott a lámpaláz. Nem tudtam, hogy hol is kezdjem… Nem mertem megszólalni, mert féltem, hogy nem leszek hozzá elég magabiztos most, hogy ennyi kíváncsi szem előtt kellett szerepelnem.

  Hyungwonra pillantottam, aki pontosan mellettem ült. Rajta is láttam az izgalmat, kezeit gyűrögette, ujjait tördelte, de egy mosollyal jelezte, hogy nem kell félnem. Aprót bólintottam, majd visszafordítottam fejemet a velem szemben ülő Shownura.

Megköszörültem száraz torkomat és belekezdtem.

- Több helyről hallottam, hogy a gyárat le akarják bontani. Egy monopol cég szeretné megvásárolni a területet és hotelt szeretnének a helyére építeni. Azért jöttem, hogy ezt közöljem veletek, mivel abban biztos vagyok, hogy a cég fejeseinek eszük ágában sincs szólni nektek a dolgokról, valószínűleg rátok robbantanák a teljes épületet.

  Shownu arcát fürkésztem. Nem láttam rajta rettegést, se sajnálatot. Még meglepődést sem. Komolyan figyelt, állkapcsát erősen szorította. Ezt annak vettem, hogy folytassam.

  Kihyun mégsem engedte. Megszólalt. – És miért áll érdekedben ezt elmondani nekünk? Mármint értem, hogy itt van neked Hyungwon, a nagy megmentőd, de mi semmit nem tettünk azért, hogy ilyen jó indulattal fordulj hozzánk. Én a helyedben még hagytam is volna, hogy ránk robbantsák a gyárat.

  Ebben igaza van Kihyunnak, de nem várta végig a mondanivalómat, így a valós indokomat sem tudhatta.

- Most jött volna az én érvem. Nem Hyungwon miatt teszem mindezt. Biztosan ismeritek a legendát a híres itaewoni gyárgyilkosról és arról, hogy milyen rejtélyesen szakadtak meg a további öldöklések. Nos, én ismerem a teljes valóságot. A nagypapám volt a hírhedt gyilkos. Rengeteg emlék fűződik ehhez a gyárhoz a családomat tekintve, és amikor meghalt a nagymamám és jött a hír a lerombolásról… Szíven ütött – sóhajtottam. Fájt újra és újra felemlegetni mindezt, a mai nap már másodszor meséltem a mamáról.

- Értem – bólintott Kihyun.

- És a terv? – kérdezte Shownu. Még mindig kőkemény tekintettel figyelt. Pillái se mozdultak.

- Ez már kicsit komplikáltabb. Egyelőre semmit nem tudok a cégről, hogy ki a tulajdonos, hogy aláírták már a szerződést, melyik hotelről van szó és mikor kezdődne el a lebontás. Ha nem sürgetnek semmit, akkor is jó indulattal egy évünk lenne a tervünkre, mielőtt lebontanának mindent.

  Shownu előre dőlt, beletemette arcát a tenyereibe és végig húzta rajta. Először láttam valami érzelmet is a fiún. Igaz, nem volt túlzó jele annak, hogy kétségbe lenne esve, de mozdulata mégis erre utalt.

- A helyzet az, hogy szükségem lesz rátok. Lehet, hogy őrültség, amit mondok, de az a célom, hogy mi vegyük át a gyár tulajdonjogát. Tehát vagy az államnak fogunk fizetni, vagy ha már megvásárolta a cég a hotelt, akkor nekik kell összekaparnunk egy akkora összeget, amitől nekik is leesik az álluk. Tudom, hogy képtelenségnek tűnik, mivel én sem vagyok gazdag és ti sem, ellenben ti birtokában vagytok egy képességnek. Ha jól hallottam, már jó néhányszor törtetek be helyekre.

  Jooheon hangosan felnevet. – Ezt te sem gondolod komolyan! Az egy dolog, hogy törtünk már be lakásokba, magánterületekre, de azoknak közel sincs olyan biztonsági rendszerük, mint egy banknak, mert gondolom arra akartál célozni…

  Vártam, hogy valaki ilyen mód reagáljon az ötletemre. Még én is csak tündérmesének gondoltam, de a mama megtanította, hogy soha ne veszítsem el a reményt. És ezzel a hozzáállással még talán sikerülhetne is…

- Tehát azt mondod, hogy kezdjünk bele egy nyomozásba, majd hónapokig tervezzünk egy bankrablást és ezek után keressük fel azt a befolyásos céget és nyújtsuk át nekik a lopott pénzt? – Így, I.M. szájából tényleg hihetetlennek hangzott a terv, de nem akartam feladni. Bizakodva Shownura pillantottam, aki láthatóan nagyon törte a fejét.

  A sátorra csend telepedett. Mindenki Shownut nézte és várta, hogy megszülessen a véleménye. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Reménykedtem benne, hogy legalább őt bele tudom vinni a dologba és akkor a többiek úgyis úgy fognak ugrani, ahogy a vezetőjük csettint. Nem is voltam kíváncsi másra, csak arra, hogy ő mit gondol.

  Az ajkamba haraptam, megint letéptem róla a bőrömet és vérezni kezdett. Beszívtam, hogy a kibuggyanó vért le tudjam nyalni.

  Shownu ajkai szétváltak, amire mindenki kicsit előrébb hajolt, de még mindig nem jött ki belőle semmi, de nem mert senki rászólni, hogy mondjon már valamit.

- Igen? – kérdeztem, hátha így kicsalom belőle a szavakat.

- Legyen.

- Tényleg? – bukkant ki belőlem a kérdés. Nem akartam a fülemnek hinni, azt hittem sokkal nehezebb lesz majd őt meggyőzni. Felhőtlen boldogság kerített hatalmába. Felugrottam a ládikáról és aprókat tapsoltam. – Hát ez nagyszerű!

- Mi? – hüledezett Kihyun.

- Ez faszság! – legyintett lemondóan Minhyuk. – Mind megszopjuk.

  Senki mást nem láttam örülni rajtam kívül. Ez elég rossz tendencia… Nem lesz így könnyű a fiúkkal dolgozni. Még akkor sem, ha Shownu utasításait fogják követni.

  Még szerettem volna millió kérdést felé intézni, de örvendezésem közepette Shownu elhagyta a sátort.

  Hyungwon lépett mellém, meleg tenyerét vállamra kanyarította.

- Kijönnél velem? – tette fel a kérdést egész halkan. A többiek puffogása miatt alig hallottam hangját. Jobbnak is láttam elhagyni a sátrat, nem akartam, hogy a fiúk nekem ugorjanak és leálljanak velem vitázni.

- Igen – feleltem.

  Hyungwon körbefonta ujjaival a csuklómat és megindult velem kifelé. Meg se állt velem addig, míg kiértünk a friss levegőre. Végre belélegezhettem a csípősen hideg levegőt, ami még mindig jobban esett, mint az a párás odabent, a fóliasátorban.

  Két oszlop között megállt velem és megfordult a tengelyén.

- Igazából nem szívesen mondom ezt, mert nagyon nem tetszik az ötleted, ahogy a többieknek sem, de üdv a csapatunkban – félmosolyra ereszti vaskos ajkait.

  Kínosan elnevettem magamat. Igaz is, azzal, hogy Shownu elfogadta a tervemet, azt is jelenti, hogy hónapokon keresztül velük kell dolgoznom.

- Te vagy az első női tagja a Monsta X-nek – mondta, már sokkal nyugodtabban. A szél megringatta a frufruját, a szemeiben a feltörekvő Hold fénye pislákolt, amint azt bámulta. Én is feltekintettem a csillagos égre.

- Ott egy hullócsillag – böktem egy pontra az égen.

- Kívánj valamit! – szólt sürgető hangon.

Lehunytam a pilláimat.

 „Azt kívánom, hogy…”