4. fejezet - Gyár I.

   Kényelmetlenül aludtam. Melegem volt, és minden egyes fordulásnál éreztem, ahogy az alkohol lötyög bennem. Egy idő után elmúlt ez az érzés, de akkor Kyung átkarolt, mintha csapdába zárt volna. Egyszerűen nem tudtam a másik oldalamra fordulni, pedig a jobb karom már zsibbadt abban a pozícióban. Nagy nehezen végül sikerült elaludnom, de nem sokáig volt nyugalmam, a hasam gondoskodott róla, hogy egy percet se pihenjek. Görcsölni kezdett, a sírás határáig kergetett, végül ellöktem magamtól Kyungot és kisiettem a WC-re. Sajnos a hazugságom végül igazsággá fajult, a női bajom a legrosszabb pillanatban ajándékozott meg. A mellékhelységben ülve akkorát csaptam a homlokomra, hogy hangja a csempékről visszaverődött. Beletemettem arcomat a tenyerembe és sajnáltattam magam, amiért ennyire szerencsétlenül zárult a hetem. Nem tudtam mi tévő legyek. Jobb híján teletömtem magamat papírral, és halkan elhagytam a házat. Vártam egy buszt a legközelebbi buszmegállóban, hogy hazamenjek vele. Rosszul éreztem magamat a buszon. Egy hátsó egyszemélyes ülésen remegtem a fáradtságtól és a csípős reggeli hidegtől. Türelmetlenül vártam, hogy három megállóval arrébb leszálljak a járatról.

  Az ablakon figyeltem, ahogy a nap első sugarait nyújtogatja a horizonton, és azt, ahogyan város szépen lassan éledezik. Minden olyan békésnek tűnt. Az embereken látszott a fáradtság; legtöbbjük kezében papírpoharas kávé díszelgett. Én is megkívántam a kávét. Egy finom cappucinot, vagy még inkább egy melange-ot. Az a mézes, fahéjas csoda. Az biztos felvidított volna.
   A ház elé értem. 

Remegő kézzel kerestem elő kulcscsomómat, s annál is nehezebben találtam bele a kulcslyukba. Szemeim rettentően összeszűkültek, a hűvös szellőtől be is könnyeztem, bár már abban sem voltam biztos, hogy csak a levegő tehetett róla. Kicsit közrejátszott a női bajom és a rám zúdult további problémák, amik annyira nyomták lelkemet.

  Elintéztem az ügyes-bajos dolgaimat a mosdóban, amilyen gyorsan csak engedte elernyedt testem, majd fehérneműre vetkőztem és bezuhantam a puha matracra, a friss, parfümös öblítő illatú ágyneműmre.

  Mocskosnak éreztem magamat a tiszta ágyneműmhöz képest, de már képtelen lettem volna mosakodni, szinte azonnal elnyomott az álom.

  Nehezen ment az ébredés. Az eszem már diktálta nekem a teendőimet, de a lényem még az elkövetkezendő percekben is az ágyban akart hemperegni és ki nem mozdulni. Annyi plusz pihenést nyújtottam még magamnak, hogy ránéztem telefonomra. Több nem fogadott hívás is érkezett, emellett jó néhány SMS is. Mind Kyung volt. El is felejtettem neki írni, hogy eljöttem…

  Ezek után muszáj volt őt tárcsáznom. Szinte azonnal felvette.

- Hova tűntél? – kérdezte semmi kertelés nélkül. Mintha egy leheletnyit ideges lett volna.

- Haza kellett mennem, adódott egy kis problémám. – válaszoltam kimérten.

- Jól van, de legközelebb, ha ilyet teszel, kérlek, szóljál. Nem volt túl kellemes úgy ébredni, hogy hűlt helyedet találtam magam mellett. Na, mindegy. Ma akkor megtartjuk a partit, itt lesz nálunk. Átjössz? – érdeklődte egyhangúan Kyung. Nem értettem mi ez a monotonitás a hangjában. Úgy csengett, mintha neki mindegy lenne, hogy jövök vagy sem. Felbosszantott. Neki ne legyen mindegy, elvégre a barátnője vagyok! Akarja, hogy menjek.

- Nem megyek. – feleltem nemes egyszerűséggel. Se indokot, se kibújót nem kerestem, ennyi tökéletesen megfelelt ahhoz, hogy megtartsam a hidegvéremet.

- Oké. – Ez a kurta három betűs szó még inkább felnyomta bennem a pumpát.

Jól van Kyung, ha így állunk, akkor majd én is flegma leszek.

- Érezzétek jól magatokat, szia. – Nem vártam meg, míg Kyung válaszol, kinyomtam.

   A telefont leraktam az ágyra és egy nagy lendületet véve felkeltem az ágyból. Hatalmasat kellett nyújtózkodnom ahhoz, hogy elgémberedett végtagjaimat kilazítsam, újra életet leheljek beléjük. Bár megtettem minden tőlem telhetőt, továbbra is olyan voltam, mint a mosott szar. A tegnapi sminkem arcomra száradt, a hajam összeállt és alvós szag terjengett a ruháimból. Nem mondhattam kellemesnek, így első utam a konyha helyett; ami az első célom lett volna korgó hasam lévén; végül a fürdőben kötöttem ki.

  Azonnal levedlettem magamról minden ruhát és ledobtam volna őket a szennyes kosárba, ha az nem lett volna tele, így végül mellette, a földön landoltak a ruhadarabok.

  Beszálltam fázva a zuhanykabinba és magamra eresztettem a vizet, ami az első pillanatban jéghideg volt, ezért beljebb húzódtam a kabinban, hogy ne rám zúduljon a jeges vízzuhatag. Mikor már langyosodott, visszaálltam a zuhanyrózsa alá, és csak engedtem magamra a vizet, hagytam, hogy végigcsorduljon a hajamon, az arcomon, a lábaimon. Kellemesen bizsergető érzés volt, ahogy a meleg cseppecskék a testemnek csapódtak.

  A kezembe nyomtam vaníliás illatú tusfürdőmet és felhabosítva azt, minden testrészemet alaposan bekentem vele, majd lemostam. A hajamra sampont raktam, meg később egy kis balzsamot is eloszlattam a gubancos végén és ujjaimmal fésülni kezdtem azt, hogy mindenhova alaposan jusson a hajmosószerből.

  Miután mindent lemostam magamról, úgy éreztem a másnaposságom is elillant vele együtt. A hajamra és a testem köré is csavartam törülközőt, s a tükör elé álltam. Megmostam gyors a fogamat is, hogy eltűnjön végre az a kesernyés, alkohol íz a számból.

 Külsőleg már teljesen rendben voltam, csak a hasam jajgatott továbbra is. Követelte az ételt és a reggelit kívánta, annak ellenére, hogy a konyhai faliórám már a délután fél négyet verte.

   Kinyitottam a hűtőt, de az szokás szerint csak nagyon kevés dolgot tartalmazott. Pár paradicsom, egy saláta mix, kimchi, meg valami régebbi natúr csirkemell szeletek egy jénaiban. Bezártam az ajtót, de egy fél pillanat elteltével újra kinyitottam, várva a csodát, hogy hátha megjelenik benne egy tojásrántotta, vagy bármi más, de ez egyértelműen nem következhetett be.

  Szomorúan könyveltem el, hogy le kell mennem a közeli közértbe, ami szó szerint közeli volt, de mégis utáltam meglátogatni. Nem szerettem a megkeresett pénzemet kajára költeni. Meg igazából semmi másra sem. Rossz berögződés nálam a kapzsiság, de ez így van azóta, mióta magam keresem meg a napi betevőmet. Persze szüleim így is támogattak pénzzel, de az mind a rezsire, a számlákra ment el.

 Egy baba kék pulcsit és egy fehér farmert kaptam magamra, nem vittem túlzásba most sem az öltözködést. A fürdőben gyorsan rászárítottam a hajamra, amit egyébként utáltam megtenni, inkább a magától száradó haj pártján álltam, de ha egyszer valami sürgős közbejön, muszáj a hajszárítóhoz nyúlnom.

 Felvettem egy fehér baseball sapkát és a fejemre húztam, az esernyőt, a pénztárcámat, egy kis hátizsákba gyömöszöltem, a kulcsomat a farmerem zsebébe vágtam és utolsó lépésként felhúztam a pulcsimmal megegyező színű Vans cipőmet és lesétáltam a kisboltig.

  Vettem egy előre elkészített, becsomagolt szendvicset,egy jegeskávét és egy palack vizet, majd kiálltam a bolt elé és felbontottam az ételt, amit jóízűen majszolni kezdtem.

Mély gondolatokba merültem evés közben. Felrémlett a tegnap esti beszélgetés a fiúkkal és eszembe jutott a tegnap tett ígéretem, amit saját magamnak tettem. A gyár. Ma el kell látogatnom oda.

  Lábaim automatikusan elindultak egy irányba, de még abba se voltam teljesen biztos, hogy jó felé megyek. Ha minden igaz, akkor fel kell szállnom arra a buszra, amivel tegnap hazajöttem Kyungtól, csak ezúttal a másik irányba kell mennem vele. Kyungéktól még négy megálló Itaewon.

  A buszmegállóban fejeztem be a szendvicsemet. A tábla 4 percet írt a busz érkezéséig. Még a jegeskávémat is kényelmesen meg tudtam addig inni. A szemetemet kidobtam egy kukába és felszálltam a járatra.

  A buszon rengeteg ember volt. Többnyire idősek, így még hely sem akadt számomra, ahova le tudtam volna tenni magam. Egy csőbe kapaszkodva zötykölődtünk. Két ember fogott közre, nagyon szorosan hozzám simultak, de tudtam, hogy nincs más lehetőségük, a többi ember is pontosan ugyanúgy nyomorgott, mint én. Az egyik srác nálam talán kicsivel fiatalabb lehetett, olyan 17-18 körüli, magas, fekete old school stílusú szemüveg keretezte szemeit. A másik oldalamon egy erős negyvenes férfi állt, sötétkék ballonkabátban, erősen izzadságszagú egyed volt, ezért is próbáltam fejemet inkább a srác felé tartani. Belőle legalább sportos férfiparfüm gyenge illata áradt.

Mire Itaewon első megállójába értünk, már kevesen voltak a buszon, még ülőhely is akadt, de már feleslegesnek éreztem a leülést, egy megálló volt már csak vissza.

  Izgatott voltam. A tenyerem verejtékezett, az arcom kivörösödött. Ahogy elindult az utolsó előtti megállóból a busz, már jeleztem is, hogy a következőnél ne felejtsek el leszállni. Hogy is felejthettem volna el… Türelmetlenül vártam már, hogy a cipőm hegye biztos talajt érintsen, ami nem zötykölődik.

A buszsofőr bravúrosan bekanyarodott a megállóba és lassacskán lefékezett. Természetesen a hátsó ajtók késleltetve nyíltak, egy pillanatig kétségek közt is éltem, hogy talán rajta maradok a buszon, de még éppen időben széttárult a két üveglap és szabad utat adott nekem.

  Ahogy a buszmegállóba hagyott a sofőr, újabb kétségek merültek fel bennem. Nem voltam magamban olyan biztos, hogy megtalálom a gyárat, elvégre is nem gyakran jártam Itaewon-ban. Ez a városrész is egyébként egy igen forgalmas hely volt, sőt, az ember nem is gondolná, hogy valamiben is különbözne a többi résztől, pedig mégis volt egy olyan sötét titka, amiről nem szívesen beszéltek az emberek.

  A buszmegállóban megállt egy középkorú hölgy, és felkészültem rá, hogy leszólítsam. Vettem egy mély levegőt és feltettem a kérdésemet. – Elnézést a zavarásért, csak egy kérdésem lenne.

- Mondjad csak. – fordult felém mosolyogva a nő. Teljesen tiszta, emberi léleknek tűnt, mosolya feloszlatta bennem a kezdeti félelmet. Igen, nem szerettem ismeretlen embereket kérdezgetni, de ezzel szerintem legalább az emberiség háromnegyede így volt.

Felbátorodva folytattam. – Nem tudja esetleg, hogy merre találom azt a régi gyárat? Ami régen sörgyár volt.

A nő összevonta a szemöldökét, amitől éveket öregedett. Homlokráncai igen mélyek voltak. – Hm, ha jól tudom, akkor itt még elmész egyenest és a harmadik jobb oldali mellékutcában felsétálsz. Ott megtalálod. Vasúti sínek is mennek arra, ha annak vonalán mész, meglesz.

Bólintottam és már nyitottam is a számat, hogy megköszönjem segítségét, de belém rekesztette a szavakat.

- De kérlek, nagyon vigyázz magadra. Az nem neked való hely. Ha nem fontos, akkor inkább kerüld is el.

- Köszönöm az aggodalmát, de ez tényleg nagyon fontos. És köszönöm a segítségét is. Viszontlátásra! – Már menésben voltam, amikor hátraintettem a hölgynek.

   Szaporábban lépkedtem, mint normálisan szoktam és figyeltem az utcákat. Itt két mellékutca között nagy távolságok voltak, így biztosan legyalogoltam 2 kilométert is, mire eljutottam abba a bizonyos utcába, amit a nő emlegetett.

A szívem a torkomban verdesett ide-oda. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt vajon annak köszönhetem, hogy siettem és nagy távot tettem meg, vagy az izgalom művelte ezt velem. Bármi is volt, nem hátráltatott abban, hogy abban a bizonyos utcában, a dombnak felfelé fussak.

   Mire felértem, már légszomjam volt, a torkom kiszáradt a nagy levegővételek során. A futás nagyon nem az én sportágam, ezt legalább igazolni tudtam. Előkerestem a táskámból a vizes palackot, felbontottam és mohón belekortyoltam. Miközben magasba emeltem az éltető vizet, fél szemmel körülnéztem a tájékon, hogy vajon jó helyen járok-e.

  A nő útbaigazítása helyesnek bizonyult. Ott állt előttem teljes hosszában és magasságában az épület, már ha azt még lehet ilyen névvel illetni. A falakon már csak helyenként volt fehér festék, arról nem is beszélve, hogy már a szürke vakolat alól a tégla is kilátszott.

  A bal szárnyán egy hatalmas lyuk is tátongott a falban, mintha azt egy bontógolyóval lökték volna ki.

Az egész terület el volt kordonozva, de a kordont már körbenőtte a fű, az elburjánzott gyomok és az álmomból már nagyon ismerős kékes virágú növény futott végig a rácsokon. Megborzongtam, mikor újra eszembe jutott az álmom.

  Lehet nem csak pusztán álom volt, hanem látomás? Nem hittem az ilyenekben, de a kék virágok is itt vannak, mégsem tudtam róla előttük.

  Alsó ajkamba haraptam és tétlenül álltam ott a járdán, talán kicsit félve is.

- Most vagy soha MinHa, azért jöttél ide, hogy ma mindennek utána járj. – suttogtam magamnak biztatásképpen. Azért körbe néztem előtte, nehogy valaki észrevegye, hogy magamba beszélek, de kihalt volt az utca. – A mama miatt tedd meg.

  Minden erőmre szükségem volt ahhoz, hogy megközelítsem a kerítést. Minden egyes lépésnél éreztem, ahogy a feszültség nő bennem. Már alig pár lépés volt hátra, de a kék virág illata megcsapta orromat. Félelmetesen hasonlított arra, amit az álmomban gondoltam neki. Megbódított, csábított a kerítés felé, hirtelen el is illant a szorongásom. Ujjaimat beleakasztottam a kerítésbe és mélyen beleszagoltam a virágokba. Kellemes, parfümös illata beleivódott az orrjáratomba. Megfogtam egy ágat, hogy letörjem. Nagyon csábított, hogy hazavigyek belőle egy csokrot. 

  De az ág letöretlen maradt. Ahogy félrehúztam, megláttam azt a szemet, azt a sötét, üveges tekintetet és hirtelen hatalmába kerített a deja vu. Úgy megijedtem, hogy elkezdtem hátrálni a kerítéstől és azzal a lendülettel hátra zuhantam, egyenest a porba. Ahogy visszapillantottam, már nem volt ott a testetlen látószerv. Reszketve ültem, és meredten bámultam azt a pontot, de nem tért vissza. Lassan lecsillapodtam és új erőre kapva felálltam. Fehér nadrágom csupa por volt, tenyerem sebes. De mindez nem érdekelt.

Szétcsúsztattam két kordont és a lyukon bepréseltem egész alakomat.

  Bárki is játszik velem, most leleplezem! 

3. fejezet - A különös beszélgetés

  Az ötödik Malibu Alma utolsó pár kortyát is legurítottam, bár gyomrom már ellenezte ezt a lépésemet. A sok alkohol nyelőcsövemben ingázott és hiába próbáltam visszanyelni, egyre jobban felszökött az. A józan ítélőképességem elvesztése is nagy gondot okozott. Nem tudtam kiszámítani, hogy mikor is kéne megmozdulnom a csap felé, mikor is fog akkorát rándulni az izmom, hogy mindazt visszaadja, amivel én eddig sanyargattam.

  Szerencsémre ez nem történt meg. Taeil mindenki elé rakott még egy-egy pohár Jäger-t is, amit már tudtam, hogy nem szabadna elfogadnom, de szinte utasította Zico, hogy igyam meg. Állítása szerint jótékony gyógynövényekkel van csak tele a sötétzöld palack, nem lesz tőle semmi bajom. Azt viszont már merész kijelentésnek tartottam Jaehyotól, hogy ettől majd elmúlik a hányingerem.

  Meghúztam az édes-kesernyés, sötétbarna löttyöt a kupicámból, majd fanyalogva Taeilre néztem. – Kérek szépen vizet!

- Az nem jó kísérőnek. – felelte, s ezzel egyidejűleg a bárpult alatt levő kis frizsiderből elővett egy 3 decis palackozott Coca-Colát. A fémkupakot egy sörnyitóval lepöccintette és a kellemes kis szisszenő hang elhagyta a palack száját. Legalább a feléig leittam a frissítő üdítőt. És valóban jobban lettem. Nem tudtam ezt minek is köszönhetem, de megkönnyebbültem.

  Bár fejem még mindig nem tisztult ki tőle. Cikáztak bennem a gondolatok, nem is igazán tudtam odafigyelni, hogy a fiúk miről beszélnek. Az ő hangjuk csak zavarta a fülemet, s egy idő után fejfájást is okozott. Már csak támasztani tudtam nehézkes fejemet a bárpulton, de folyamatosan lecsúszott a kezemről. Nem tudtam uralni a testemet. Kifejezetten kényelmetlenül ültem a magas bárszéken is, mert folyamat lecsúszott a lábam a támaszról és gyakran azt éreztem, hogy hátra fogok esni, de csak a képzeletem igyekezett átvágni, nem voltam ilyen veszélyben. A székek igen stabilan voltak lerögzítve a padlóhoz, nem is lett volna esélyem hátraesni vele együtt, anélkül már jóval inkább.

   Hirtelen mégiscsak felfigyeltem egy kijelentésre. A fiúk már jó ideje témázgattak valami srácokról, több ismeretlen nevet is említve. Ilyen-olyan verekedést hoztak szóba, meg bulikat, de ez mégis odatapasztotta figyelmemet B-Bombra.

- De mindközül az a Shownu a legrosszabb. A múltkori buliba eljött tiszta szakadtan, csatak részegen beesett… Nem is értem mit keresett ott ő meg az a többi hányadék srác, tudjátok, a bandája. Utcán élő baszadék az összes, jól tönkre baszták SeokHong VIP partiját. Senki nem hívta azokat a korcsokat. – mondta felháborodottan B-Bomb, aki már a bárpult melletti kanapén terpeszkedett, kezében egy jeges scotchot szorongatva, amiből a mondandója végén egy jó nagyot kortyolt.

- Á, manapság már nem ellenőrzik úgy ezeket a bulikat. Pedig ezeket az utcai gengsztereket mindenhonnan ki kéne tiltani. Persze, mi is csináltunk és csinálunk sok hülyeséget, de a különbség köztük és köztünk az, hogy nekünk legalább van pénzünk kifizetni az óvadékot. – nevetett fel hangosan Zico, mire a többiekből is feltört a röhögés.

  Nem tetszett, hogy megint a pénzzel kérkednek, de nem szólhattam bele, nem is akartam. Én voltam köztük a szürkeegér, akinek ha nem Kyung lenne a barátja, elég szűkösen kéne élnie. Ez persze nem azt jelentette, hogy Kyung mindent megadott nekem, de elég sok mindennel elhalmozott, ami tényleg jól esett, de közben frusztrált is, mert nem akartam elkényeztetve lenni, legalább is nem úgy, mint ők.

- Mi igazi maffiózók vagyunk! – kacagja Taeil. A szánalmas csak az volt benne, hogy valóban nem álltak messze ettől a ténytől. Zico édesapja tényleg maffiózó, ezért nem is látja olyan gyakran, persze Zico imád felvágni azzal, hogy milyen nagy ember is az apja. Amikor erről beszélt, mindig elő is vette az M9-es pisztolyát a hátsó zsebéből. Ez elmaradhatatlan kelléke volt nála, akár buliba ment, akár egy doboz cigiért az utca sarkára. Bármi balhé volt, elővette. Egyszer egy buliban, ahol én is ott voltam, egy kisebb verekedés keletkezett. U-Kwon-hoz odament egy nagyobb darab gyerek, biztos voltam benne, hogy senki nem fogja tudni megállítani, mivel nála kigyúrtabb tag nem volt a helyszínen.  Persze Zico M9-ese mindent megoldott. Csak a Jaehyo kúria hatalmas csillárja sajnálta az esetet, ugyanis Zico egyenest belelőtt, az pedig azonnal apró darabokra robbant. Csak kis része maradt sértetlen. Magyarázkodhattak a szülőknek, hogy valamelyik barom amerikai footballozott az előtérben, úgy sérült meg a csillár. Valószínűleg benyelhették, mert mindketten megúszták büntetés nélkül. Ziconak ki kellett fizetnie, de hát az semmi volt számára.

   Azt hittem itt vége is lesz a történetnek, de csak ekkor vált még izgalmasabbá. Már támasztanom se kellett a fejemet, kezdtem tisztábban gondolkodni és jobban érezni magam.

- Egyébként nagyon vicces, de azt hiszem Monsta X-nek hívják a bandát. Elvileg – ujjaival idézőjeleket mutatott U-Kwon. -, ha minden igaz, akkor azért lett ez a nevük, mert van az az elhagyatott gyár, tudjátok, ott valahol Itaewon környékén. – erre még figyelmesebb lettem. Nem bírtam ki, hogy bele ne szóljak.

- Az, amelyik sörgyár volt még ősrégen? – kérdeztem izgatottan.

- Azt hiszem, mintha az lett volna. – helyeselt Jaehyo. – Na, tehát ott tartottam, hogy van az a gyár. És ezek elvileg sokat tartózkodnak ott, valamivel lövik magukat. Valami saját fejlesztésű droggal, vagy mi. Utána pedig az utcán állatkodnak. Nőket erőszakolnak, mindent befújnak graffiti festékkel, rabolnak meg ölnek. A saját drogjuk kifejlesztéséhez embereket raboltak el az utcáról és rajtuk kísérleteztek. Amikor már azt hitték minden jó, az egyik tag kipróbálta, valami Jaewon. Ha jól hallottam, akkor belehalt. Azóta vannak heten.

- Az a gyár el van átkozva. – rázta a fejét Kyung. - Ti is biztos hallottátok, hogy régen milyen gyilkosságok zajlottak ott. Most is azért nem meri betenni a lábát oda senki, ezért döntöttek úgy, hogy lerombolják. Azt is hallottam, hogy valami cég már megvette a helyet és hotelt akarnak a helyére. Bár nem értem, az a környék így is a velejéig romlott, oda egy új stílusú hotel… Kurva furcsának találom.

  Ledermedtem a hallottaktól. Egyrészt nagyon meglepett, hogy Kyung tudott mindarról, amit Hoseok papa tett a gyárban, másrészt meg szíven ütött a hír, hogy le akarják rombolni a helyet. Egyszerűen nem tehetik meg. Ez az egyetlen földi maradvány, ami a nagyszüleimre emlékeihez fűződtek. A házukat is el fogják árverezni a szüleim, így tényleg már csak a gyár lesz az egyetlen hely. Igaz, sose jártam ott, de most egyszeriben nagyon érdekelni kezdett a hely. Tudtam, hogy nem veszélytelen, de elhatároztam, hogy másnap, kitisztult fejjel útnak eredek és felfedezem. Sőt, utána fogok járni mindennek, harcolni fogok érte. Nem akarom, hogy lerombolják!

- Ah, na, jól van srácok, én nagyon elfáradtam. – nyújtózkodott Taeil. Az órájára pillantott. – Már hajnali 4 van.

- Menjünk aludni. – jelentette ki Kyung. – Mindenki tudja hol a szokásos helye, ott meg lett ágyazva. – Gyere MinHa, mi is dőljünk le. – karolt át.

  Lassan lecsúsztam a bárszékről és lábaimra helyeztem teljes testsúlyomat, ami egyébként nem volt sok, de most mégis alig bírták el az alsó végtagjaim. Kicsit megszédültem, de Kyung szorítása biztosította azt, hogy ne essek el.

  Végigkísért a folyosókon és feltámogatott a lépcsőfokokon is, ami egy végtelen útnak tűnt. Már alig vártam, hogy felérjek.

Beléptünk Kyung, football stadion méretű szobájába, ami fel volt szerelve egy hatalmas házi mozival, játéksarokkal, flippergépekkel, egy saját kis nappalival illetve kis hűtővel. Az ágya középen helyezkedett el, fehér szőrmével volt leborítva és egy nagyon puha szürke takaróval. Stílusosan volt beágyazva.

  Többször aludtam Kyungnál, de az utóbbi időben nem akartam, mert ha itt voltunk, biztos volt az is, hogy hozzám akar nyúlni. Most is volt bennem egy ilyen félelem, csak azt reméltem, hogy a pia hatására talán megfeledkezik róla, vagy szimplán fáradt hozzá.

   Kicsit rájátszottam részegségemre, hogy elijesszem magamtól. Próbáltam minél természetellenesebben levetni testemet a puha ágyra és úgy tenni, mintha fájna a fejem. Hangosan nyögdécseltem, miközben homlokomat fogtam. Kyung nem szólt egy szót sem, lehet leesett neki, hogy csak megjátszom magam. Az ágy másik felén állt, az ingje gombjaival bíbelődött.

MinHa, még most találj ki valami jó kifogást…

   Egy alsóneműre vetkőzött és ő is ledőlt az ágyra, pontosan mellém. Felém fordult és nagy mosolyt eresztett arcára, majd gyengéden megsimította a bőrömet az én arcomon. Hirtelen megindult felém, és mint egy vészcsengő, megszólalt bennem egy belső hang. Megvan!

- Ne haragudj Kyung, de most menstruálok. – hazudtam. Tudtam, hogy színtiszta győzelem volt.

A fiú lesütötte pilláit, mintha kicsit zavarba ejtette volna az előbbi mondatom.

- Attól még egy csókot adhatok, nem? – kérdezte teljesen komolyan. Erre nem mondhattam már nemet, mert annak komoly következményei lettek volna, így egy aprót bólintottam és tűrtem, míg Kyung ajkaival az enyémet érintették. Kényelmetlenül éreztem magam, mintha a Malibu alma és a Jäger mégiscsak vissza akarna kúszni a torkomba, de szerencsére éppen időben engedett el Kyung, így a sok alkohol visszagurult oda, ahonnan jött is.

   Hogy a további ilyen kellemetlen helyzeteket is elkerüljem, oldalra fordultam, Kyungnak háttal és magzatpózba kuckóztam magamat a takaró alatt.

Kyung is elfordult, hogy lekapcsolja a világosságot nyújtó kislámpát ágya mellett. Ahogy kihunyt a fény, fekete homály lepte be a szobát.

- Jó éjszakát. – hangzott el Kyungtól elég hűvösen. Lehet megbántottam volna? Nem voltam benne biztos, de bűntudattal hajtottam álomra fejemet.

   Álmaimban megjelent a gyár. Omladozott, mindent por lepett és vakolatdarabok. A kerítést egy kékes virág fonta körbe. Még frissen virágzottak. Mámoros illatuk volt, megrészegített édes aromája.

  Miközben beleszívtam egy virágocskába, a sűrű zöld levelek és a nagy lyukú kerítés között egy sötét szempárra lettem figyelmes. Amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen is tűnt el. Megrémisztett, de tudni akartam, ki rejtőzik a bokor mögött. Ki lehetsz te ismeretlen?

2. fejezet - A meggondolás

  Még vagy öt percig ültem a pulton és gondolkodtam azon, hogy vajon helyesen cselekszem-e, pedig már rég visszaüzent Kyung, hogy hamarosan elindul értem.

  Muszáj volt átöltöznöm, pedig tényleg semmi kedvem nem volt hozzá. Még felállni se, nemhogy kitalálni milyen ruha összeállítást vegyek fel. Végül maradtam a slamposabb, sportos külsőnél, elvégre is csak Kyungékhoz megyek át. Egy szürke pulóver és ugyanaz a farmernadrág, ami egész nap rajtam volt.

  Az ajtó felé igyekeztem, amikor pulcsim zsebében rezegni kezdett újra a telefonom. Ki se vettem, csak felkaptam a pulton hagyott lakáskulcsomat és kisiettem a ház elé.

  Az eső végleg elállt, már csak a nedves talaj és a pocsolyák emlékeztettek arra, hogy az elmúlt 2 órában úgy zuhogott az, mintha dézsából öntötték volna.

  Lényegesen lehűlt a levegő, bár még csak szeptember végén jártunk. Alig vártam, hogy beülhessek Kyung kellemesen befűtött kocsijába. Szerencsémre pont akkor fordult be a sarkon, amikor a külső kaput is kulcsra zártam, így hamar tapasztalhattam testemen a melegséget.

  Nem is köszönt nekem, de én sem éreztem jelentősnek, elvégre nem rég váltunk el egymástól.

- Hogyhogy meggondoltad magadat? - tette fel a nagy kérdést, amitől féltem. Magam sem tudtam, hogy mi változott meg bennem.

Megrántottam a vállamat.

- Nincs kedvem egyedül otthon lenni, de a társasághoz sincs igazán kedvem. Meg akarom tisztelni Taeilt azzal, hogy elmegyek a szülinapjára.

- Taeil miatt nem érdemes, ez még nem az igazi bulija, az csak holnap lesz. Ma csak szűk baráti körű a dolog.

- Ha jól tudom én is benne vagyok abban a körben. A holnapi meg nem érdekel, azt hiszem.

- Jól van. - mondta Kyung, miközben a sebváltón állított. Akaratlanul is a fiúra tévedt a tekintetem és hirtelen szomorúság kapott el. Olyan helyes fiú, de nem hozzám való. Valójában a velejéig romlott és hiába mondogatták nekem azt, hogy én mennyire egy jó lány vagyok, és mennyire nem illik hozzám, én nem hittem nekik. Most már én is éreztem a különbséget és nem azért, mert Kyung amúgy rosszul bánt volna velem, de teljesen mások voltunk. Míg én naphosszat dolgozom pincérnőként egy olaszos étteremben, ő csak a városban lófrál, teng-leng, mert a szülei megalapozták neki az életet. Minden nap elmehet bulizni, be se kellett fejeznie a gimnáziumot, mert ott van a cég, amit 30 éves korában átvehet és semmi dolga nem lesz ott sem, mert mindent megcsinálnak majd helyette az alkalmazottak.

  A barátnőim és munkatársaim irigyeltek azért, hogy ilyen srácot sikerült összeszednem magamnak, de én őszintén sajnálom az olyanokat, akiknek erre van szükségük. Az egyetlen dolog, ami Kyunghoz kötött, az már csak az volt, hogy őt még bemutathattam a mamának, és akkor a mama szemében a büszkeséget láttam. Meg volt nagyon elégedve Kyunggal és ezért kötelezőnek éreztem azt, hogy én is büszke legyek rá. Meg persze a szüleim is úgy gondolták, hogy megfogtam az isten lábát.

  A másik tényező a barátaink. Lényegében rajta keresztül lettek igazi barátaim és abban is teljesen biztos voltam, hogyha szakítunk, akkor a társaság is megoszlik majd.

  És persze az is számít, hogy már négy éve vagyok vele együtt.

- Minden rendben? - nézett rám, miután megállt egy pirosnál.

- Azt hiszem. - bólintottam.

A keze rácsúszott a térdemre, de nem sokáig időzhetett ott, mert újra meg kellett ragadnia a sebváltót.

Az érintésére egy pillanatra kirázott a hideg. Már régen érintette meg a lábaimat és ez most furcsán hatott rám. Nem tudtam eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem.

 - Na, megjöttünk. - Megnyomott egy kis távirányítót, ami automatikusan kinyitotta a hatalmas kovácsoltvas kaput, ezzel bejutást engedve a Peugeot-nak a Park rezidenciára.

Akárhányszor is láttam a hatalmas házat, mindig ámulattal csodáltam méretét és szépségét. Szerettem itt tölteni az időt, mert a ház a kényelmesség felsőfokát nyújtotta minden vendégének és a benne lakó családnak, de mégis mindig megrémisztett a hidegsége. Sosem éreztem igazán otthonosan magamat, pont azért, mert annyira modern és nagy volt, hogy úgy tűnt, egy ember se lakik benne. Persze ez nem így volt. Kyung nagycsaláddal rendelkezett. Fiatalabb testvérekkel, nagyszülőkkel és szülőkkel. Mind itt éltek.

   A család minden évben késő szeptemberben utazott el nyaralni, mert Kyung apja előbb sosem tudott a munka miatt. Viszont mióta Kyung betöltötte a 19-et, már nem ment velük, inkább szétbulizta a fejét abban az egy hétben. 3 napos házibulikat tartott.

   Kiszálltam a kocsiból, és bevártam Kyungot is, együtt léptünk be a bejárati ajtón. Illedelmesen előre engedett.

- Merre vannak a többiek? - kérdeztem tőle.

- Azt hiszem a bárpultnál. Valószínűleg már megittak minden kibaszott drága piát, ami a kezükbe akadt. - nevetett fel hangosan. Én is erőltettem egy mosolyt ajkamra. Igazából én is ugyanerre készültem.

  Kicsit feszengtem, amikor beléptem a billiárd terembe. Én még nem ittam egy kortyot sem, és sose szerettem úgy társaságba menni, hogy már minden tagja részeg volt rajtam kívül. Csak Kyung és én voltam tiszta, de még abban sem voltam teljesen biztos, hogy Ő az. Gyakran vezet akkor is, ha már fogyasztott alkoholt.

  A szobában csak két narancssárgás fényű fényforrás volt, így elég sötét volt odabent. A szoba egyébként is sötétzöld és a bordó árnyalatokban játszott, a sötét színek uralták. Emellett hatalmas füst is gomolygott a levegőben. A társaságban mindenki dohányzott, de ilyenkor előszeretettel loptak ki Kyung apja készletéből egy-egy kubai szivart is. U-kwon éppen a szivar füstjét eregette, amikor mindenki észrevette érkezésünket. Abbahagyták egy pillanatra tevékenykedésüket, hogy üdvözöljenek, majd folytatták ott, ahol abba hagyták a dolgot.

P.O és B-Bomb billiárdoztak, a szülinapos a múlt mögött állt és éppen valamilyen ütős koktélt kevergetett. Vele szembe a bárpultban ült Jaehyo, aki egy cigaretta társaságában koptatta a száját Taeilnek és Ziconak. Az utóbbi egy méretes hamburger felét gyűrögetett kezeiben.

  Kyung kilépett mögülem és csatlakozott Taeilékhez, én viszont a földbe gyökereztem. Elbizonytalanodtam. Biztosan most ez kell nekem?

  Belső énem feltámadt, és határozottan válaszolt. Igen, most erre van a legnagyobb szükséged.

  Megembereltem magam és elindultam a fiúk felé. Beálltam Zico és Jaehyo közé, majd kértem Taeiltől egy Malibu almát. A rendelés után eszembe ötlött, hogy mennyire is tiszteletlen vagyok, ezért gyors hozzátettem egy Boldog szülinapot-ot is. Mosolyogva megköszönte a fiú és nyomott két puszit az arcomra.

- Egyébként mi újság van veled MinHa? - kérdezte meg Jaehyo, miközben megcirógatta mutatóujja középső ujjpercével orcámat. Meg se lepett ez a tette, Jaehyo gyakran csinált ilyet más lányokkal, de már velem is többször. Nem feltétlenül flörtölt, inkább csak gyengéden bánt a nőkkel.

- Semmi. - válaszoltam kurtán.

- Hát az nem sok. - felelte. Észrevettem, hogy Kyung szúrósan tekint Jaehyora. Tudtam, hogy nem azért, mert megcirógatott, hanem mert így próbálta jelezni neki, mennyire tapintatlan. Sejtettem, hogy Kyung már tájékoztatta a többieket a mama haláláról.

- Részvétem. – támasztotta alá Taeil az állításomat, miközben átnyújtotta nekem a hosszúkás üvegpoharat, mely színültig volt Malibu almával.

   Ekkor mindenki rám tekintett, kissé lehajtott fejjel. Még P.O. is félbehagyta a precízen bemért célzását. Rátámaszkodott a dákóra és mély hangján ennyit dörmögött: - Igaz, egyszer találkoztam a mamáddal, de nagyon kedves asszony volt.

- Igen, szintúgy. - mondta U-kwon a sarokban lévő fotelből.

- Igyunk rá! - emelte magasba boros poharát Taeil.

- MinHa mamájára. - mondta a toastot Kyung, miközben jobb keze a magasba emelte a pezsgős poharat.

Miután mindenki kiitta pohara tartalmát; kivéve engem; néma csend ülepedett a szobára. Legalább egy perccel mindannyiunk megillette a mama emlékét.

   Ez nagyon jól esett a srácoktól. Talán az elmúlt két évben nem éreztem olyat, mint most Kyung iránt. Tekintetünk találkozott egy kósza pillanatban, mikor már mindannyian visszarázódtak a kerékvágásba és beszélgetni kezdtek. Akkor valami újra megdobbant odabent...