4. fejezet - Gyár I.

   Kényelmetlenül aludtam. Melegem volt, és minden egyes fordulásnál éreztem, ahogy az alkohol lötyög bennem. Egy idő után elmúlt ez az érzés, de akkor Kyung átkarolt, mintha csapdába zárt volna. Egyszerűen nem tudtam a másik oldalamra fordulni, pedig a jobb karom már zsibbadt abban a pozícióban. Nagy nehezen végül sikerült elaludnom, de nem sokáig volt nyugalmam, a hasam gondoskodott róla, hogy egy percet se pihenjek. Görcsölni kezdett, a sírás határáig kergetett, végül ellöktem magamtól Kyungot és kisiettem a WC-re. Sajnos a hazugságom végül igazsággá fajult, a női bajom a legrosszabb pillanatban ajándékozott meg. A mellékhelységben ülve akkorát csaptam a homlokomra, hogy hangja a csempékről visszaverődött. Beletemettem arcomat a tenyerembe és sajnáltattam magam, amiért ennyire szerencsétlenül zárult a hetem. Nem tudtam mi tévő legyek. Jobb híján teletömtem magamat papírral, és halkan elhagytam a házat. Vártam egy buszt a legközelebbi buszmegállóban, hogy hazamenjek vele. Rosszul éreztem magamat a buszon. Egy hátsó egyszemélyes ülésen remegtem a fáradtságtól és a csípős reggeli hidegtől. Türelmetlenül vártam, hogy három megállóval arrébb leszálljak a járatról.

  Az ablakon figyeltem, ahogy a nap első sugarait nyújtogatja a horizonton, és azt, ahogyan város szépen lassan éledezik. Minden olyan békésnek tűnt. Az embereken látszott a fáradtság; legtöbbjük kezében papírpoharas kávé díszelgett. Én is megkívántam a kávét. Egy finom cappucinot, vagy még inkább egy melange-ot. Az a mézes, fahéjas csoda. Az biztos felvidított volna.
   A ház elé értem. 

Remegő kézzel kerestem elő kulcscsomómat, s annál is nehezebben találtam bele a kulcslyukba. Szemeim rettentően összeszűkültek, a hűvös szellőtől be is könnyeztem, bár már abban sem voltam biztos, hogy csak a levegő tehetett róla. Kicsit közrejátszott a női bajom és a rám zúdult további problémák, amik annyira nyomták lelkemet.

  Elintéztem az ügyes-bajos dolgaimat a mosdóban, amilyen gyorsan csak engedte elernyedt testem, majd fehérneműre vetkőztem és bezuhantam a puha matracra, a friss, parfümös öblítő illatú ágyneműmre.

  Mocskosnak éreztem magamat a tiszta ágyneműmhöz képest, de már képtelen lettem volna mosakodni, szinte azonnal elnyomott az álom.

  Nehezen ment az ébredés. Az eszem már diktálta nekem a teendőimet, de a lényem még az elkövetkezendő percekben is az ágyban akart hemperegni és ki nem mozdulni. Annyi plusz pihenést nyújtottam még magamnak, hogy ránéztem telefonomra. Több nem fogadott hívás is érkezett, emellett jó néhány SMS is. Mind Kyung volt. El is felejtettem neki írni, hogy eljöttem…

  Ezek után muszáj volt őt tárcsáznom. Szinte azonnal felvette.

- Hova tűntél? – kérdezte semmi kertelés nélkül. Mintha egy leheletnyit ideges lett volna.

- Haza kellett mennem, adódott egy kis problémám. – válaszoltam kimérten.

- Jól van, de legközelebb, ha ilyet teszel, kérlek, szóljál. Nem volt túl kellemes úgy ébredni, hogy hűlt helyedet találtam magam mellett. Na, mindegy. Ma akkor megtartjuk a partit, itt lesz nálunk. Átjössz? – érdeklődte egyhangúan Kyung. Nem értettem mi ez a monotonitás a hangjában. Úgy csengett, mintha neki mindegy lenne, hogy jövök vagy sem. Felbosszantott. Neki ne legyen mindegy, elvégre a barátnője vagyok! Akarja, hogy menjek.

- Nem megyek. – feleltem nemes egyszerűséggel. Se indokot, se kibújót nem kerestem, ennyi tökéletesen megfelelt ahhoz, hogy megtartsam a hidegvéremet.

- Oké. – Ez a kurta három betűs szó még inkább felnyomta bennem a pumpát.

Jól van Kyung, ha így állunk, akkor majd én is flegma leszek.

- Érezzétek jól magatokat, szia. – Nem vártam meg, míg Kyung válaszol, kinyomtam.

   A telefont leraktam az ágyra és egy nagy lendületet véve felkeltem az ágyból. Hatalmasat kellett nyújtózkodnom ahhoz, hogy elgémberedett végtagjaimat kilazítsam, újra életet leheljek beléjük. Bár megtettem minden tőlem telhetőt, továbbra is olyan voltam, mint a mosott szar. A tegnapi sminkem arcomra száradt, a hajam összeállt és alvós szag terjengett a ruháimból. Nem mondhattam kellemesnek, így első utam a konyha helyett; ami az első célom lett volna korgó hasam lévén; végül a fürdőben kötöttem ki.

  Azonnal levedlettem magamról minden ruhát és ledobtam volna őket a szennyes kosárba, ha az nem lett volna tele, így végül mellette, a földön landoltak a ruhadarabok.

  Beszálltam fázva a zuhanykabinba és magamra eresztettem a vizet, ami az első pillanatban jéghideg volt, ezért beljebb húzódtam a kabinban, hogy ne rám zúduljon a jeges vízzuhatag. Mikor már langyosodott, visszaálltam a zuhanyrózsa alá, és csak engedtem magamra a vizet, hagytam, hogy végigcsorduljon a hajamon, az arcomon, a lábaimon. Kellemesen bizsergető érzés volt, ahogy a meleg cseppecskék a testemnek csapódtak.

  A kezembe nyomtam vaníliás illatú tusfürdőmet és felhabosítva azt, minden testrészemet alaposan bekentem vele, majd lemostam. A hajamra sampont raktam, meg később egy kis balzsamot is eloszlattam a gubancos végén és ujjaimmal fésülni kezdtem azt, hogy mindenhova alaposan jusson a hajmosószerből.

  Miután mindent lemostam magamról, úgy éreztem a másnaposságom is elillant vele együtt. A hajamra és a testem köré is csavartam törülközőt, s a tükör elé álltam. Megmostam gyors a fogamat is, hogy eltűnjön végre az a kesernyés, alkohol íz a számból.

 Külsőleg már teljesen rendben voltam, csak a hasam jajgatott továbbra is. Követelte az ételt és a reggelit kívánta, annak ellenére, hogy a konyhai faliórám már a délután fél négyet verte.

   Kinyitottam a hűtőt, de az szokás szerint csak nagyon kevés dolgot tartalmazott. Pár paradicsom, egy saláta mix, kimchi, meg valami régebbi natúr csirkemell szeletek egy jénaiban. Bezártam az ajtót, de egy fél pillanat elteltével újra kinyitottam, várva a csodát, hogy hátha megjelenik benne egy tojásrántotta, vagy bármi más, de ez egyértelműen nem következhetett be.

  Szomorúan könyveltem el, hogy le kell mennem a közeli közértbe, ami szó szerint közeli volt, de mégis utáltam meglátogatni. Nem szerettem a megkeresett pénzemet kajára költeni. Meg igazából semmi másra sem. Rossz berögződés nálam a kapzsiság, de ez így van azóta, mióta magam keresem meg a napi betevőmet. Persze szüleim így is támogattak pénzzel, de az mind a rezsire, a számlákra ment el.

 Egy baba kék pulcsit és egy fehér farmert kaptam magamra, nem vittem túlzásba most sem az öltözködést. A fürdőben gyorsan rászárítottam a hajamra, amit egyébként utáltam megtenni, inkább a magától száradó haj pártján álltam, de ha egyszer valami sürgős közbejön, muszáj a hajszárítóhoz nyúlnom.

 Felvettem egy fehér baseball sapkát és a fejemre húztam, az esernyőt, a pénztárcámat, egy kis hátizsákba gyömöszöltem, a kulcsomat a farmerem zsebébe vágtam és utolsó lépésként felhúztam a pulcsimmal megegyező színű Vans cipőmet és lesétáltam a kisboltig.

  Vettem egy előre elkészített, becsomagolt szendvicset,egy jegeskávét és egy palack vizet, majd kiálltam a bolt elé és felbontottam az ételt, amit jóízűen majszolni kezdtem.

Mély gondolatokba merültem evés közben. Felrémlett a tegnap esti beszélgetés a fiúkkal és eszembe jutott a tegnap tett ígéretem, amit saját magamnak tettem. A gyár. Ma el kell látogatnom oda.

  Lábaim automatikusan elindultak egy irányba, de még abba se voltam teljesen biztos, hogy jó felé megyek. Ha minden igaz, akkor fel kell szállnom arra a buszra, amivel tegnap hazajöttem Kyungtól, csak ezúttal a másik irányba kell mennem vele. Kyungéktól még négy megálló Itaewon.

  A buszmegállóban fejeztem be a szendvicsemet. A tábla 4 percet írt a busz érkezéséig. Még a jegeskávémat is kényelmesen meg tudtam addig inni. A szemetemet kidobtam egy kukába és felszálltam a járatra.

  A buszon rengeteg ember volt. Többnyire idősek, így még hely sem akadt számomra, ahova le tudtam volna tenni magam. Egy csőbe kapaszkodva zötykölődtünk. Két ember fogott közre, nagyon szorosan hozzám simultak, de tudtam, hogy nincs más lehetőségük, a többi ember is pontosan ugyanúgy nyomorgott, mint én. Az egyik srác nálam talán kicsivel fiatalabb lehetett, olyan 17-18 körüli, magas, fekete old school stílusú szemüveg keretezte szemeit. A másik oldalamon egy erős negyvenes férfi állt, sötétkék ballonkabátban, erősen izzadságszagú egyed volt, ezért is próbáltam fejemet inkább a srác felé tartani. Belőle legalább sportos férfiparfüm gyenge illata áradt.

Mire Itaewon első megállójába értünk, már kevesen voltak a buszon, még ülőhely is akadt, de már feleslegesnek éreztem a leülést, egy megálló volt már csak vissza.

  Izgatott voltam. A tenyerem verejtékezett, az arcom kivörösödött. Ahogy elindult az utolsó előtti megállóból a busz, már jeleztem is, hogy a következőnél ne felejtsek el leszállni. Hogy is felejthettem volna el… Türelmetlenül vártam már, hogy a cipőm hegye biztos talajt érintsen, ami nem zötykölődik.

A buszsofőr bravúrosan bekanyarodott a megállóba és lassacskán lefékezett. Természetesen a hátsó ajtók késleltetve nyíltak, egy pillanatig kétségek közt is éltem, hogy talán rajta maradok a buszon, de még éppen időben széttárult a két üveglap és szabad utat adott nekem.

  Ahogy a buszmegállóba hagyott a sofőr, újabb kétségek merültek fel bennem. Nem voltam magamban olyan biztos, hogy megtalálom a gyárat, elvégre is nem gyakran jártam Itaewon-ban. Ez a városrész is egyébként egy igen forgalmas hely volt, sőt, az ember nem is gondolná, hogy valamiben is különbözne a többi résztől, pedig mégis volt egy olyan sötét titka, amiről nem szívesen beszéltek az emberek.

  A buszmegállóban megállt egy középkorú hölgy, és felkészültem rá, hogy leszólítsam. Vettem egy mély levegőt és feltettem a kérdésemet. – Elnézést a zavarásért, csak egy kérdésem lenne.

- Mondjad csak. – fordult felém mosolyogva a nő. Teljesen tiszta, emberi léleknek tűnt, mosolya feloszlatta bennem a kezdeti félelmet. Igen, nem szerettem ismeretlen embereket kérdezgetni, de ezzel szerintem legalább az emberiség háromnegyede így volt.

Felbátorodva folytattam. – Nem tudja esetleg, hogy merre találom azt a régi gyárat? Ami régen sörgyár volt.

A nő összevonta a szemöldökét, amitől éveket öregedett. Homlokráncai igen mélyek voltak. – Hm, ha jól tudom, akkor itt még elmész egyenest és a harmadik jobb oldali mellékutcában felsétálsz. Ott megtalálod. Vasúti sínek is mennek arra, ha annak vonalán mész, meglesz.

Bólintottam és már nyitottam is a számat, hogy megköszönjem segítségét, de belém rekesztette a szavakat.

- De kérlek, nagyon vigyázz magadra. Az nem neked való hely. Ha nem fontos, akkor inkább kerüld is el.

- Köszönöm az aggodalmát, de ez tényleg nagyon fontos. És köszönöm a segítségét is. Viszontlátásra! – Már menésben voltam, amikor hátraintettem a hölgynek.

   Szaporábban lépkedtem, mint normálisan szoktam és figyeltem az utcákat. Itt két mellékutca között nagy távolságok voltak, így biztosan legyalogoltam 2 kilométert is, mire eljutottam abba a bizonyos utcába, amit a nő emlegetett.

A szívem a torkomban verdesett ide-oda. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt vajon annak köszönhetem, hogy siettem és nagy távot tettem meg, vagy az izgalom művelte ezt velem. Bármi is volt, nem hátráltatott abban, hogy abban a bizonyos utcában, a dombnak felfelé fussak.

   Mire felértem, már légszomjam volt, a torkom kiszáradt a nagy levegővételek során. A futás nagyon nem az én sportágam, ezt legalább igazolni tudtam. Előkerestem a táskámból a vizes palackot, felbontottam és mohón belekortyoltam. Miközben magasba emeltem az éltető vizet, fél szemmel körülnéztem a tájékon, hogy vajon jó helyen járok-e.

  A nő útbaigazítása helyesnek bizonyult. Ott állt előttem teljes hosszában és magasságában az épület, már ha azt még lehet ilyen névvel illetni. A falakon már csak helyenként volt fehér festék, arról nem is beszélve, hogy már a szürke vakolat alól a tégla is kilátszott.

  A bal szárnyán egy hatalmas lyuk is tátongott a falban, mintha azt egy bontógolyóval lökték volna ki.

Az egész terület el volt kordonozva, de a kordont már körbenőtte a fű, az elburjánzott gyomok és az álmomból már nagyon ismerős kékes virágú növény futott végig a rácsokon. Megborzongtam, mikor újra eszembe jutott az álmom.

  Lehet nem csak pusztán álom volt, hanem látomás? Nem hittem az ilyenekben, de a kék virágok is itt vannak, mégsem tudtam róla előttük.

  Alsó ajkamba haraptam és tétlenül álltam ott a járdán, talán kicsit félve is.

- Most vagy soha MinHa, azért jöttél ide, hogy ma mindennek utána járj. – suttogtam magamnak biztatásképpen. Azért körbe néztem előtte, nehogy valaki észrevegye, hogy magamba beszélek, de kihalt volt az utca. – A mama miatt tedd meg.

  Minden erőmre szükségem volt ahhoz, hogy megközelítsem a kerítést. Minden egyes lépésnél éreztem, ahogy a feszültség nő bennem. Már alig pár lépés volt hátra, de a kék virág illata megcsapta orromat. Félelmetesen hasonlított arra, amit az álmomban gondoltam neki. Megbódított, csábított a kerítés felé, hirtelen el is illant a szorongásom. Ujjaimat beleakasztottam a kerítésbe és mélyen beleszagoltam a virágokba. Kellemes, parfümös illata beleivódott az orrjáratomba. Megfogtam egy ágat, hogy letörjem. Nagyon csábított, hogy hazavigyek belőle egy csokrot. 

  De az ág letöretlen maradt. Ahogy félrehúztam, megláttam azt a szemet, azt a sötét, üveges tekintetet és hirtelen hatalmába kerített a deja vu. Úgy megijedtem, hogy elkezdtem hátrálni a kerítéstől és azzal a lendülettel hátra zuhantam, egyenest a porba. Ahogy visszapillantottam, már nem volt ott a testetlen látószerv. Reszketve ültem, és meredten bámultam azt a pontot, de nem tért vissza. Lassan lecsillapodtam és új erőre kapva felálltam. Fehér nadrágom csupa por volt, tenyerem sebes. De mindez nem érdekelt.

Szétcsúsztattam két kordont és a lyukon bepréseltem egész alakomat.

  Bárki is játszik velem, most leleplezem!