3. fejezet - A különös beszélgetés

  Az ötödik Malibu Alma utolsó pár kortyát is legurítottam, bár gyomrom már ellenezte ezt a lépésemet. A sok alkohol nyelőcsövemben ingázott és hiába próbáltam visszanyelni, egyre jobban felszökött az. A józan ítélőképességem elvesztése is nagy gondot okozott. Nem tudtam kiszámítani, hogy mikor is kéne megmozdulnom a csap felé, mikor is fog akkorát rándulni az izmom, hogy mindazt visszaadja, amivel én eddig sanyargattam.

  Szerencsémre ez nem történt meg. Taeil mindenki elé rakott még egy-egy pohár Jäger-t is, amit már tudtam, hogy nem szabadna elfogadnom, de szinte utasította Zico, hogy igyam meg. Állítása szerint jótékony gyógynövényekkel van csak tele a sötétzöld palack, nem lesz tőle semmi bajom. Azt viszont már merész kijelentésnek tartottam Jaehyotól, hogy ettől majd elmúlik a hányingerem.

  Meghúztam az édes-kesernyés, sötétbarna löttyöt a kupicámból, majd fanyalogva Taeilre néztem. – Kérek szépen vizet!

- Az nem jó kísérőnek. – felelte, s ezzel egyidejűleg a bárpult alatt levő kis frizsiderből elővett egy 3 decis palackozott Coca-Colát. A fémkupakot egy sörnyitóval lepöccintette és a kellemes kis szisszenő hang elhagyta a palack száját. Legalább a feléig leittam a frissítő üdítőt. És valóban jobban lettem. Nem tudtam ezt minek is köszönhetem, de megkönnyebbültem.

  Bár fejem még mindig nem tisztult ki tőle. Cikáztak bennem a gondolatok, nem is igazán tudtam odafigyelni, hogy a fiúk miről beszélnek. Az ő hangjuk csak zavarta a fülemet, s egy idő után fejfájást is okozott. Már csak támasztani tudtam nehézkes fejemet a bárpulton, de folyamatosan lecsúszott a kezemről. Nem tudtam uralni a testemet. Kifejezetten kényelmetlenül ültem a magas bárszéken is, mert folyamat lecsúszott a lábam a támaszról és gyakran azt éreztem, hogy hátra fogok esni, de csak a képzeletem igyekezett átvágni, nem voltam ilyen veszélyben. A székek igen stabilan voltak lerögzítve a padlóhoz, nem is lett volna esélyem hátraesni vele együtt, anélkül már jóval inkább.

   Hirtelen mégiscsak felfigyeltem egy kijelentésre. A fiúk már jó ideje témázgattak valami srácokról, több ismeretlen nevet is említve. Ilyen-olyan verekedést hoztak szóba, meg bulikat, de ez mégis odatapasztotta figyelmemet B-Bombra.

- De mindközül az a Shownu a legrosszabb. A múltkori buliba eljött tiszta szakadtan, csatak részegen beesett… Nem is értem mit keresett ott ő meg az a többi hányadék srác, tudjátok, a bandája. Utcán élő baszadék az összes, jól tönkre baszták SeokHong VIP partiját. Senki nem hívta azokat a korcsokat. – mondta felháborodottan B-Bomb, aki már a bárpult melletti kanapén terpeszkedett, kezében egy jeges scotchot szorongatva, amiből a mondandója végén egy jó nagyot kortyolt.

- Á, manapság már nem ellenőrzik úgy ezeket a bulikat. Pedig ezeket az utcai gengsztereket mindenhonnan ki kéne tiltani. Persze, mi is csináltunk és csinálunk sok hülyeséget, de a különbség köztük és köztünk az, hogy nekünk legalább van pénzünk kifizetni az óvadékot. – nevetett fel hangosan Zico, mire a többiekből is feltört a röhögés.

  Nem tetszett, hogy megint a pénzzel kérkednek, de nem szólhattam bele, nem is akartam. Én voltam köztük a szürkeegér, akinek ha nem Kyung lenne a barátja, elég szűkösen kéne élnie. Ez persze nem azt jelentette, hogy Kyung mindent megadott nekem, de elég sok mindennel elhalmozott, ami tényleg jól esett, de közben frusztrált is, mert nem akartam elkényeztetve lenni, legalább is nem úgy, mint ők.

- Mi igazi maffiózók vagyunk! – kacagja Taeil. A szánalmas csak az volt benne, hogy valóban nem álltak messze ettől a ténytől. Zico édesapja tényleg maffiózó, ezért nem is látja olyan gyakran, persze Zico imád felvágni azzal, hogy milyen nagy ember is az apja. Amikor erről beszélt, mindig elő is vette az M9-es pisztolyát a hátsó zsebéből. Ez elmaradhatatlan kelléke volt nála, akár buliba ment, akár egy doboz cigiért az utca sarkára. Bármi balhé volt, elővette. Egyszer egy buliban, ahol én is ott voltam, egy kisebb verekedés keletkezett. U-Kwon-hoz odament egy nagyobb darab gyerek, biztos voltam benne, hogy senki nem fogja tudni megállítani, mivel nála kigyúrtabb tag nem volt a helyszínen.  Persze Zico M9-ese mindent megoldott. Csak a Jaehyo kúria hatalmas csillárja sajnálta az esetet, ugyanis Zico egyenest belelőtt, az pedig azonnal apró darabokra robbant. Csak kis része maradt sértetlen. Magyarázkodhattak a szülőknek, hogy valamelyik barom amerikai footballozott az előtérben, úgy sérült meg a csillár. Valószínűleg benyelhették, mert mindketten megúszták büntetés nélkül. Ziconak ki kellett fizetnie, de hát az semmi volt számára.

   Azt hittem itt vége is lesz a történetnek, de csak ekkor vált még izgalmasabbá. Már támasztanom se kellett a fejemet, kezdtem tisztábban gondolkodni és jobban érezni magam.

- Egyébként nagyon vicces, de azt hiszem Monsta X-nek hívják a bandát. Elvileg – ujjaival idézőjeleket mutatott U-Kwon. -, ha minden igaz, akkor azért lett ez a nevük, mert van az az elhagyatott gyár, tudjátok, ott valahol Itaewon környékén. – erre még figyelmesebb lettem. Nem bírtam ki, hogy bele ne szóljak.

- Az, amelyik sörgyár volt még ősrégen? – kérdeztem izgatottan.

- Azt hiszem, mintha az lett volna. – helyeselt Jaehyo. – Na, tehát ott tartottam, hogy van az a gyár. És ezek elvileg sokat tartózkodnak ott, valamivel lövik magukat. Valami saját fejlesztésű droggal, vagy mi. Utána pedig az utcán állatkodnak. Nőket erőszakolnak, mindent befújnak graffiti festékkel, rabolnak meg ölnek. A saját drogjuk kifejlesztéséhez embereket raboltak el az utcáról és rajtuk kísérleteztek. Amikor már azt hitték minden jó, az egyik tag kipróbálta, valami Jaewon. Ha jól hallottam, akkor belehalt. Azóta vannak heten.

- Az a gyár el van átkozva. – rázta a fejét Kyung. - Ti is biztos hallottátok, hogy régen milyen gyilkosságok zajlottak ott. Most is azért nem meri betenni a lábát oda senki, ezért döntöttek úgy, hogy lerombolják. Azt is hallottam, hogy valami cég már megvette a helyet és hotelt akarnak a helyére. Bár nem értem, az a környék így is a velejéig romlott, oda egy új stílusú hotel… Kurva furcsának találom.

  Ledermedtem a hallottaktól. Egyrészt nagyon meglepett, hogy Kyung tudott mindarról, amit Hoseok papa tett a gyárban, másrészt meg szíven ütött a hír, hogy le akarják rombolni a helyet. Egyszerűen nem tehetik meg. Ez az egyetlen földi maradvány, ami a nagyszüleimre emlékeihez fűződtek. A házukat is el fogják árverezni a szüleim, így tényleg már csak a gyár lesz az egyetlen hely. Igaz, sose jártam ott, de most egyszeriben nagyon érdekelni kezdett a hely. Tudtam, hogy nem veszélytelen, de elhatároztam, hogy másnap, kitisztult fejjel útnak eredek és felfedezem. Sőt, utána fogok járni mindennek, harcolni fogok érte. Nem akarom, hogy lerombolják!

- Ah, na, jól van srácok, én nagyon elfáradtam. – nyújtózkodott Taeil. Az órájára pillantott. – Már hajnali 4 van.

- Menjünk aludni. – jelentette ki Kyung. – Mindenki tudja hol a szokásos helye, ott meg lett ágyazva. – Gyere MinHa, mi is dőljünk le. – karolt át.

  Lassan lecsúsztam a bárszékről és lábaimra helyeztem teljes testsúlyomat, ami egyébként nem volt sok, de most mégis alig bírták el az alsó végtagjaim. Kicsit megszédültem, de Kyung szorítása biztosította azt, hogy ne essek el.

  Végigkísért a folyosókon és feltámogatott a lépcsőfokokon is, ami egy végtelen útnak tűnt. Már alig vártam, hogy felérjek.

Beléptünk Kyung, football stadion méretű szobájába, ami fel volt szerelve egy hatalmas házi mozival, játéksarokkal, flippergépekkel, egy saját kis nappalival illetve kis hűtővel. Az ágya középen helyezkedett el, fehér szőrmével volt leborítva és egy nagyon puha szürke takaróval. Stílusosan volt beágyazva.

  Többször aludtam Kyungnál, de az utóbbi időben nem akartam, mert ha itt voltunk, biztos volt az is, hogy hozzám akar nyúlni. Most is volt bennem egy ilyen félelem, csak azt reméltem, hogy a pia hatására talán megfeledkezik róla, vagy szimplán fáradt hozzá.

   Kicsit rájátszottam részegségemre, hogy elijesszem magamtól. Próbáltam minél természetellenesebben levetni testemet a puha ágyra és úgy tenni, mintha fájna a fejem. Hangosan nyögdécseltem, miközben homlokomat fogtam. Kyung nem szólt egy szót sem, lehet leesett neki, hogy csak megjátszom magam. Az ágy másik felén állt, az ingje gombjaival bíbelődött.

MinHa, még most találj ki valami jó kifogást…

   Egy alsóneműre vetkőzött és ő is ledőlt az ágyra, pontosan mellém. Felém fordult és nagy mosolyt eresztett arcára, majd gyengéden megsimította a bőrömet az én arcomon. Hirtelen megindult felém, és mint egy vészcsengő, megszólalt bennem egy belső hang. Megvan!

- Ne haragudj Kyung, de most menstruálok. – hazudtam. Tudtam, hogy színtiszta győzelem volt.

A fiú lesütötte pilláit, mintha kicsit zavarba ejtette volna az előbbi mondatom.

- Attól még egy csókot adhatok, nem? – kérdezte teljesen komolyan. Erre nem mondhattam már nemet, mert annak komoly következményei lettek volna, így egy aprót bólintottam és tűrtem, míg Kyung ajkaival az enyémet érintették. Kényelmetlenül éreztem magam, mintha a Malibu alma és a Jäger mégiscsak vissza akarna kúszni a torkomba, de szerencsére éppen időben engedett el Kyung, így a sok alkohol visszagurult oda, ahonnan jött is.

   Hogy a további ilyen kellemetlen helyzeteket is elkerüljem, oldalra fordultam, Kyungnak háttal és magzatpózba kuckóztam magamat a takaró alatt.

Kyung is elfordult, hogy lekapcsolja a világosságot nyújtó kislámpát ágya mellett. Ahogy kihunyt a fény, fekete homály lepte be a szobát.

- Jó éjszakát. – hangzott el Kyungtól elég hűvösen. Lehet megbántottam volna? Nem voltam benne biztos, de bűntudattal hajtottam álomra fejemet.

   Álmaimban megjelent a gyár. Omladozott, mindent por lepett és vakolatdarabok. A kerítést egy kékes virág fonta körbe. Még frissen virágzottak. Mámoros illatuk volt, megrészegített édes aromája.

  Miközben beleszívtam egy virágocskába, a sűrű zöld levelek és a nagy lyukú kerítés között egy sötét szempárra lettem figyelmes. Amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen is tűnt el. Megrémisztett, de tudni akartam, ki rejtőzik a bokor mögött. Ki lehetsz te ismeretlen?