2. fejezet - A meggondolás

  Még vagy öt percig ültem a pulton és gondolkodtam azon, hogy vajon helyesen cselekszem-e, pedig már rég visszaüzent Kyung, hogy hamarosan elindul értem.

  Muszáj volt átöltöznöm, pedig tényleg semmi kedvem nem volt hozzá. Még felállni se, nemhogy kitalálni milyen ruha összeállítást vegyek fel. Végül maradtam a slamposabb, sportos külsőnél, elvégre is csak Kyungékhoz megyek át. Egy szürke pulóver és ugyanaz a farmernadrág, ami egész nap rajtam volt.

  Az ajtó felé igyekeztem, amikor pulcsim zsebében rezegni kezdett újra a telefonom. Ki se vettem, csak felkaptam a pulton hagyott lakáskulcsomat és kisiettem a ház elé.

  Az eső végleg elállt, már csak a nedves talaj és a pocsolyák emlékeztettek arra, hogy az elmúlt 2 órában úgy zuhogott az, mintha dézsából öntötték volna.

  Lényegesen lehűlt a levegő, bár még csak szeptember végén jártunk. Alig vártam, hogy beülhessek Kyung kellemesen befűtött kocsijába. Szerencsémre pont akkor fordult be a sarkon, amikor a külső kaput is kulcsra zártam, így hamar tapasztalhattam testemen a melegséget.

  Nem is köszönt nekem, de én sem éreztem jelentősnek, elvégre nem rég váltunk el egymástól.

- Hogyhogy meggondoltad magadat? - tette fel a nagy kérdést, amitől féltem. Magam sem tudtam, hogy mi változott meg bennem.

Megrántottam a vállamat.

- Nincs kedvem egyedül otthon lenni, de a társasághoz sincs igazán kedvem. Meg akarom tisztelni Taeilt azzal, hogy elmegyek a szülinapjára.

- Taeil miatt nem érdemes, ez még nem az igazi bulija, az csak holnap lesz. Ma csak szűk baráti körű a dolog.

- Ha jól tudom én is benne vagyok abban a körben. A holnapi meg nem érdekel, azt hiszem.

- Jól van. - mondta Kyung, miközben a sebváltón állított. Akaratlanul is a fiúra tévedt a tekintetem és hirtelen szomorúság kapott el. Olyan helyes fiú, de nem hozzám való. Valójában a velejéig romlott és hiába mondogatták nekem azt, hogy én mennyire egy jó lány vagyok, és mennyire nem illik hozzám, én nem hittem nekik. Most már én is éreztem a különbséget és nem azért, mert Kyung amúgy rosszul bánt volna velem, de teljesen mások voltunk. Míg én naphosszat dolgozom pincérnőként egy olaszos étteremben, ő csak a városban lófrál, teng-leng, mert a szülei megalapozták neki az életet. Minden nap elmehet bulizni, be se kellett fejeznie a gimnáziumot, mert ott van a cég, amit 30 éves korában átvehet és semmi dolga nem lesz ott sem, mert mindent megcsinálnak majd helyette az alkalmazottak.

  A barátnőim és munkatársaim irigyeltek azért, hogy ilyen srácot sikerült összeszednem magamnak, de én őszintén sajnálom az olyanokat, akiknek erre van szükségük. Az egyetlen dolog, ami Kyunghoz kötött, az már csak az volt, hogy őt még bemutathattam a mamának, és akkor a mama szemében a büszkeséget láttam. Meg volt nagyon elégedve Kyunggal és ezért kötelezőnek éreztem azt, hogy én is büszke legyek rá. Meg persze a szüleim is úgy gondolták, hogy megfogtam az isten lábát.

  A másik tényező a barátaink. Lényegében rajta keresztül lettek igazi barátaim és abban is teljesen biztos voltam, hogyha szakítunk, akkor a társaság is megoszlik majd.

  És persze az is számít, hogy már négy éve vagyok vele együtt.

- Minden rendben? - nézett rám, miután megállt egy pirosnál.

- Azt hiszem. - bólintottam.

A keze rácsúszott a térdemre, de nem sokáig időzhetett ott, mert újra meg kellett ragadnia a sebváltót.

Az érintésére egy pillanatra kirázott a hideg. Már régen érintette meg a lábaimat és ez most furcsán hatott rám. Nem tudtam eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem.

 - Na, megjöttünk. - Megnyomott egy kis távirányítót, ami automatikusan kinyitotta a hatalmas kovácsoltvas kaput, ezzel bejutást engedve a Peugeot-nak a Park rezidenciára.

Akárhányszor is láttam a hatalmas házat, mindig ámulattal csodáltam méretét és szépségét. Szerettem itt tölteni az időt, mert a ház a kényelmesség felsőfokát nyújtotta minden vendégének és a benne lakó családnak, de mégis mindig megrémisztett a hidegsége. Sosem éreztem igazán otthonosan magamat, pont azért, mert annyira modern és nagy volt, hogy úgy tűnt, egy ember se lakik benne. Persze ez nem így volt. Kyung nagycsaláddal rendelkezett. Fiatalabb testvérekkel, nagyszülőkkel és szülőkkel. Mind itt éltek.

   A család minden évben késő szeptemberben utazott el nyaralni, mert Kyung apja előbb sosem tudott a munka miatt. Viszont mióta Kyung betöltötte a 19-et, már nem ment velük, inkább szétbulizta a fejét abban az egy hétben. 3 napos házibulikat tartott.

   Kiszálltam a kocsiból, és bevártam Kyungot is, együtt léptünk be a bejárati ajtón. Illedelmesen előre engedett.

- Merre vannak a többiek? - kérdeztem tőle.

- Azt hiszem a bárpultnál. Valószínűleg már megittak minden kibaszott drága piát, ami a kezükbe akadt. - nevetett fel hangosan. Én is erőltettem egy mosolyt ajkamra. Igazából én is ugyanerre készültem.

  Kicsit feszengtem, amikor beléptem a billiárd terembe. Én még nem ittam egy kortyot sem, és sose szerettem úgy társaságba menni, hogy már minden tagja részeg volt rajtam kívül. Csak Kyung és én voltam tiszta, de még abban sem voltam teljesen biztos, hogy Ő az. Gyakran vezet akkor is, ha már fogyasztott alkoholt.

  A szobában csak két narancssárgás fényű fényforrás volt, így elég sötét volt odabent. A szoba egyébként is sötétzöld és a bordó árnyalatokban játszott, a sötét színek uralták. Emellett hatalmas füst is gomolygott a levegőben. A társaságban mindenki dohányzott, de ilyenkor előszeretettel loptak ki Kyung apja készletéből egy-egy kubai szivart is. U-kwon éppen a szivar füstjét eregette, amikor mindenki észrevette érkezésünket. Abbahagyták egy pillanatra tevékenykedésüket, hogy üdvözöljenek, majd folytatták ott, ahol abba hagyták a dolgot.

P.O és B-Bomb billiárdoztak, a szülinapos a múlt mögött állt és éppen valamilyen ütős koktélt kevergetett. Vele szembe a bárpultban ült Jaehyo, aki egy cigaretta társaságában koptatta a száját Taeilnek és Ziconak. Az utóbbi egy méretes hamburger felét gyűrögetett kezeiben.

  Kyung kilépett mögülem és csatlakozott Taeilékhez, én viszont a földbe gyökereztem. Elbizonytalanodtam. Biztosan most ez kell nekem?

  Belső énem feltámadt, és határozottan válaszolt. Igen, most erre van a legnagyobb szükséged.

  Megembereltem magam és elindultam a fiúk felé. Beálltam Zico és Jaehyo közé, majd kértem Taeiltől egy Malibu almát. A rendelés után eszembe ötlött, hogy mennyire is tiszteletlen vagyok, ezért gyors hozzátettem egy Boldog szülinapot-ot is. Mosolyogva megköszönte a fiú és nyomott két puszit az arcomra.

- Egyébként mi újság van veled MinHa? - kérdezte meg Jaehyo, miközben megcirógatta mutatóujja középső ujjpercével orcámat. Meg se lepett ez a tette, Jaehyo gyakran csinált ilyet más lányokkal, de már velem is többször. Nem feltétlenül flörtölt, inkább csak gyengéden bánt a nőkkel.

- Semmi. - válaszoltam kurtán.

- Hát az nem sok. - felelte. Észrevettem, hogy Kyung szúrósan tekint Jaehyora. Tudtam, hogy nem azért, mert megcirógatott, hanem mert így próbálta jelezni neki, mennyire tapintatlan. Sejtettem, hogy Kyung már tájékoztatta a többieket a mama haláláról.

- Részvétem. – támasztotta alá Taeil az állításomat, miközben átnyújtotta nekem a hosszúkás üvegpoharat, mely színültig volt Malibu almával.

   Ekkor mindenki rám tekintett, kissé lehajtott fejjel. Még P.O. is félbehagyta a precízen bemért célzását. Rátámaszkodott a dákóra és mély hangján ennyit dörmögött: - Igaz, egyszer találkoztam a mamáddal, de nagyon kedves asszony volt.

- Igen, szintúgy. - mondta U-kwon a sarokban lévő fotelből.

- Igyunk rá! - emelte magasba boros poharát Taeil.

- MinHa mamájára. - mondta a toastot Kyung, miközben jobb keze a magasba emelte a pezsgős poharat.

Miután mindenki kiitta pohara tartalmát; kivéve engem; néma csend ülepedett a szobára. Legalább egy perccel mindannyiunk megillette a mama emlékét.

   Ez nagyon jól esett a srácoktól. Talán az elmúlt két évben nem éreztem olyat, mint most Kyung iránt. Tekintetünk találkozott egy kósza pillanatban, mikor már mindannyian visszarázódtak a kerékvágásba és beszélgetni kezdtek. Akkor valami újra megdobbant odabent...