Ötödik napja, hogy ki sem mozdultam otthonról. Az azt követő reggelen, hogy Jooheon megerőszakolt, felhívtam a főnökömet és szabadságot kértem tőle. Ennek nem igazán örült, azt mondta a napokban bolondok háza van a melóhelyen, de rosszullétre hivatkozva végül elfogadta a kérelmemet.
Lelkileg teljesen megzuhantam. Éjjeleket sírtam át, a nappalokat pedig csak átvészeltem, de nem voltam teljesen magamnál egy percre se. Hol a tévé előtt ültem és bámultam ki a fejemből, hol a zuhany alatt ültem, magamra eresztve a langyos vizet és vártam a megtisztulást. De ezt a szégyent semmi se volt képes lemosni. Az idő se fogja elfeledtetni velem mindazt, amit Jooheon tett velem. Megfosztott a nőiességemtől, mindattól, amitől nőnek éreztem magam. Egyszerűen ránézni se mertem, hozzányúlni se a zuhany alatt, hogy megmossam. Minden érintésről ő jutott eszembe, minden egyes gondolatomban ott volt az arca, a nevetése. Még a tükörbe se mertem belenézni. Egyszer tettem meg, akkor is elsírtam magam. A nyakamon a kék-zöld foltok jelölték Jooheon ujjainak nyomát. Újra átéltem a tükörben a pillanatot, amikor torkomra szorultak, amikor azt hittem, hogy most meghalok.
- Nézd mit tett veled. - mondta a tükörbeli énem. Kócos, sötét haja szálanként más irányban állt, tövénél összeragadtak a tincsek. Szemem alatt karikák képződtek, sötét árnyalatban éktelenkedtek és be voltak duzzadva a sok sírástól. Ajkaim össze voltak tapadva, szárazak és sebesek voltak. Újra rászoktam a harapdálására. Utoljára a középiskolai vizsgáimnál tettem ezt. Beesett volt az arcom, halovány szürke bőröm feszesen ráfeszült koponyámra. Egyszerűen förtelmesen festettem, egy cseppnyi szépet se fedeztem fel magamon.
Soha többet nem szeretném látni magamat a tükörben. Egy törülközővel leterítettem, hogy fürdéskor még véletlenül se fussak vele össze.
Nem bírtam tovább, úgy éreztem valakivel mindezt meg kell beszélnem, de nem találtam rá igazán alkalmas embert. A szüleimet nyilván nem kereshettem fel mindezzel, arról szó sem lehetett. Ezt még a mamának se mondtam volna el. Taeilék is kiestek ebből a körből. Velük ezt nem úgy lehetne megtárgyalni. Csak sajnálnának és később biztosan Kyunghoz is eljutna az információ, amit elképzelni se tudtam. Ő nem hagyná annyiban, ez biztos, de pont ezt nem akartam. Akkor ott nem csak Jooheonnak esne bántódása.
Mindezek után egyetlen jó megoldást találtam. Ölembe vettem a laptopomat és rágoogle-ztam a női erőszakra. Több fórumot is kidobott, végül megnyitottam az egyiket és beleolvasgattam.
„A volt férjem több éven át zaklatott és többször is megerőszakolt..."
„A bárban összeismerkedtem egy sráccal, rendesnek tűnt, de a búcsúzásunk nem úgy zajlott, ahogy én azt elképzeltem. A csóknál nem állt meg... Egy közeli sikátorban élte ki vágyait rajtam."
„Szakítani próbáltam az akkori fiúmmal, de ő ezt nem elégelte meg. Többször arcon vágott, letepert a szőnyegre és megfenyegetett, hogyha nem hagyom, meg fog ölni. A szomszédok mindent hallottak, a rendőrök vetettek véget mindennek."
Ilyen és ehhez hasonló történeteket olvastam végig. Megrázó volt mindezt látni és azt, hogy a fórumnak hány tagja volt. Mindannyian elmondták, hogy próbálnak erősek maradni és újra talpra állni, de már semmi sem ugyanolyan. Nem bíznak a férfiakban és a szexuális életük is átrendeződött.
Borzalmas, hogy ennyien átestek mindazon, aminek én is áldozatául váltam. Bár megálltam, hogy ne írjak a fórumba, de mégis úgy éreztem a sok pozitív komment, amiket más nők kaptak, nekem is szóltak és végre kicsit több reményt láttam a túllépésre.
Bár ezek segítettek, azt az űrt, amit Hyungwon hagyott maga után, nem tapasztotta be. Úgy éreztem csúnyán elbánt velem, persze tisztában voltam vele, hogy jól cselekedett. Ennek így kellett történnie. Én rossz hatással vagyok rá, ő én rám. Tiszta, mint a Nap. De ezzel nem voltam megelégedve. Mindennek tudatában akkor is úgy gondoltam, hogy lenne rá megoldás, csak Hyungwonnak eszébe se jutott ilyen.
Mindegy is MinHa, nem szabad túlgondolnod az egészet. Ez nem működhet. - nyugtattam le hevesen verő szívem.
A képernyőn elhelyezkedő digitális órára lestem. 23:47. Holnap eljön a nap, hogy ki kell merészkednem a lakásból. Kicsit örültem is neki, elvégre Jungkookkal és a többiekkel volt lebeszélve a találkám, de őszintén nem volt kedvem kimozdulni. Így semmiképp sem mutatkozhattam előttük, azonban semmi hangulatom nem volt az öltözködéshez, a sminkeléshez és egyéb cicomázáshoz. Emellett a kedélyemen is változtatnom kellett. Nem jelenhetek meg előttük ilyen búvalbélelt arccal, amelyen már napok óta nem mutatkozott egy szál mosoly sem. Azzal biztattam magam, hogy Jungkookék jelenléte biztosan fel fog dobni.
Megmostam a fogamat és befeküdtem az ágyamba. Egy újabb nyugtalan éjszakának néztem elébe.
Nyúzottan keltem fel. Álmaimban újra előbukkant Jooheon és Hyungwon, egész éjjel szorongtam és reggelre leizzadva ébredtem, így muszáj volt letusolnom.
Reggelire két tojásból összeütöttem magamnak egy szimpla tojásrántottát, de a fele ismételten a kukában kötött ki, mint eddig minden étkezésem során az ételem. Csak turkáltam benne, mintsem ettem belőle, összeszűkült, görcsölő gyomrom nem akarta magába fogadni a táplálékot. Pedig én próbálkoztam...
Mindezt nyakon öntöttem egy frissen lefőzött eszpresszóval, ami némileg felébresztette a szunnyadó lelkem.
Nekiálltam készülődni. Egy óra múlva ott kellett lennem a találkahelyen. A hűvös, novemberi időhöz megfelelően magamra rángattam egy csőszárú fekete farmert és hozzá egy fehér inget, melyet egy szürke pulcsival toldottam meg. A kilógó galléromat megigazítottam és átsiettem a fürdőbe.
Hát eljött a pillanat. Le kellett vennem a törülközőt a tükörről. Újra magammal szembe találtam lényem.
Felszökött tüdőmből egy hatalmas sóhaj. Eltökéltem magam, hogy nem foglalkozom azzal, hogy mit látok a tükörben, egyszerűen megpróbálom kisminkelni arcomat és ennyi. Az alapozóval kezdtem, melyet a nyakamra is kentem. El akartam rejteni a szégyenfoltokat.
Magamra dobtam egy teljesen alap sminket, javítanom se kellett rajta.
Összeszedelődzködtem, a fekete válltáskámba dobáltam a kulcsomat, telefonomat, a kocsikulcsot és a pénztárcámat.
Bezártam a lakást és bedobtam magamat apám kocsijába. Még nem kérte vissza, így kihasználtam az alkalmat.
Egy kósza pillanatra eszembe jutott, hogy legutóbb Hyungwon ült itt... Gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot, nem akartam, hogy újra ő járjon a fejemben. Az csak lelombozna.
Egész úton zenét hallgattam, a legújabb KPOP slágereket, amik most menők voltak. Ez legalább kikapcsolt addig, míg megérkeztem a célomhoz. A Song Ki's pub előtt leparkoltam és leállítottam az autó berregő motorját. Pár nyugtató lélegzetvétel után erőltettem egy hamis mosolyt az arcomra és elhagytam a jármű belterét. Bezártam és kocsma elé gyalogoltam. Benyitottam a helységbe.
Azonnal megcsapott a kocsma meleg, alkoholos atmoszférája. A kocsma maga elég szűkös volt, csak pár box volt benne és körülbelül minden durván faragott fából készült. Zöldes burájú lámpák világították be halványan a teret, egyáltalán nem mondható világosnak a hely. A bárpultban egy idős, pocakos férfi állt és poharakat törölgetett, felette egy hatalmas tábla hirdette az italokat a melléje szánt árakkal.
- Á, nézzétek, itt van. - intett felém Jungkook. Így, fél sötétben még idősebbnek tűnt, mint legutoljára. A bárpulthoz legközelebbi boxban ült két másik idős férfi társaságában. Egyikük erősen kopaszodott, de arcát alig fedték ráncok. Ellenben a másikuk még mindig sűrű hajkoronával rendelkezett, ő szemüveget viselt és alatta szarkalábak éktelenítették hatalmas szemeit. Mindannyian mosolyogva integettek és én felbátorodva eléjük mentem.
- Szervusz kedvesem, te lennél ugyebár Lyn unokája? Biztosan nem emlékszel rám, de egyszer, amikor aprócska voltál, már találkoztunk ám. Én Seokjin vagyok, de nyugodtan hívj Jinnek, biztosan ezen a néven hallottál rólam.
- Nagyon örvendek. - hajolok meg mélységesen. Már most érzem a bennem felszabaduló boldogsághormonokat. Érdekes, hogy mindezt három öreg ember váltotta ki belőlem, de nem is azon volt a hangsúly, hogy mennyire idősek voltak, hanem hogy kikhez is van valójában szerencsém.
- Én NamJoon vagyok, rólam leginkább Rap Monsterként hallhattál, de elfogadom azt is, ha nem így hívsz.
- Nagyon örvendek. - ismétlem el és elvégzem ugyanazt a procedúrát, melyet Jinnél is megtettem.
- Foglalj csak helyet. - invitál meg Jungkook.
Jin arrébb csusszant, hogy leülhessek mellé, így Namjoonnal szemben foglaltam helyet. Már mindannyiuk előtt ott állt egy korsó sör az asztalon, csak én lógtam ki a sorból.
- Nem vagy szomjas? - kérdezte készségesen Jin.
Időm se volt válaszolni, Namjoon azonnal odakiáltott a pultosnak. - Hé, Song Ki, hozz egy pohár sört a hölgynek. Az megfelel? - fordult hozzám.
- Igen, köszönöm. Jó lesz. - Bár még korán volt az italozáshoz, de nem utasíthattam vissza az ajánlatot.
- Majd én fizetem neked. - vette kézbe pénztárcáját Jin.
- Jaj, nem kell, köszönöm. Nagy lelkű ez Öntől, de állom én az italomat. Nem azért jöttem, hogy meghívjanak. - mentegetőztem.
- Először is kérlek ne magázz, bármennyire is tűnök idősnek, és ragaszkodom hozzá, hogy meghívjalak egy italra. Mindnyájan örülünk annak, hogy itt vagy, ez a legkevesebb. - ragaszkodott álláspontjához. Nem állhattam le vele vitatkozni, így beleegyeztem a meghívásba.
- Na, és mesélj nekünk valami jót magadról. Hogy vagy? - kérdezte Jungkook érdeklődő tekintettel. Egyszerre három szempár ragadt rám.
Megszeppentem. Mit mondhatnék nekik? Elvégre vad idegenek számomra, mégsem csaphattam rögtön a lecsóba. - Jól vagyok. - hazudtam, ami a legkevésbé se volt kellemes, de így volt a helyes.
- Nem visel meg a nagymamád halála? - jött ezúttal Namjoontól a kérdés.
- De, nagyon. Ő állt hozzám a legközelebb a családban, nagyon fájt az elvesztése. - tekintetemet lefelé szegeztem, nem akartam, hogy lássák elérzékenyülésemet.
- Nagyon hasonlítasz a mamádra, gondolom ezt már sokan mondták. Bár rajtunk kívül kevesen látták olyan fiatalon, mint mi, úgyhogy nekünk biztosan elhiheted. Kiköpött mása vagy az akkori Lynnek. Persze van benned némi Yoongi is... - mondata végén elcsuklott, a mellette ülő Namjoon a könyökével megbökte Jungkookot, aki zaklatottan rámeredt. - Most mi van?
- Mi van, ha nem tudja? - suttogta oda jól hallhatóan Namjoon.
- Tudom. - feleltem. - Egyedül anya és a nagynéném nem tud arról, hogy édesanyámnak Suga az igazi apukája. A mama annak idején mindent elmondott.
- Értem. - könnyebbült meg Namjoon. - Akkor elég sokat tudhatsz rólunk. - nevetett fel.
Ekkor elém rakta a pultos férfi a korsót, Jin pedig elintézte annyival, hogy írja a számlájára. A férfi bólintott és morogva visszacsoszogott a pultja mögé.
Belekortyoltam a hűvös italba, eddig fel sem tűnt, mennyire szomjas vagyok. A negyedét elfogyasztottam.
- Na, még ebben is hasonlítasz Lynre. Ő is tudott rendesen nyakalni, ha kellett. - rötyögte Namjoon, majd pár felszakadozó köhögéssel lezárta a jó hangulatát. - Ajj, ez a tüdő!
- Annak idején nem kellett volna olyan sokat dohányoznod! - vágott oda neki Jin.
- Erről jut eszembe! - csillantak fel Namjoon szemei. - Hé, Song Ki!
- Már megint mi van? - hördült fel az öreg újságja mögül.
- Rágyújthatnék idebent? Most nincs itt senki. - kiabálta rekedtes, mély hangján.
Felhörrentett, majd morgó hangján válaszolt a kérdésre. - Jól van, de addig bezárom az ajtót. - felállt a sámlijáról, az újságot levágta a pultra és elindult a helység másik felébe. Kulcsait zörgette kezében és csosszanásai sem maradhattak el.
Namjoon elővett barna zakója zsebéből egy doboz Camel márkájú cigarettát. Kivett egy szálat és rágyújtott. Felém is kínálta a terméket, de visszautasítottam.
A többiek meredten bámulták Namjoont.
- Most mi van?
- Azt hittem leraktad! - fakadt ki Jungkook.
- Le is raktam! SonMi előtt már nem dohányzom.
- Mellesleg ne szoktasd rá szegény lányt is a káros szokásodra! - mondta felháborodottan Jin.
- Jó, hát nem tudhattam, hogy nem dohányzik! Ti zsémbes faszok. - rázta meg a fejét.
Jót kuncogtam magamban. Vicces volt hallani káromkodni őt.
- Semmi gond, tényleg nem tudhatta. Azért köszönöm. - zártam le a témát.
Mindannyian belekortyoltunk a korsónkba, s újabb kör kérdésekkel halmoztak el az öregek. Tanulok-e még, mit dolgozom, mi a hobbim, van-e barátom... Mindre válaszoltam. Egy idő után kimerültek a kérdésekből, és akkor úgy éreztem eljött az én pillanatom. Már rég vártam, hogy feltehessem az én kérdéseimet, amik a temetés óta halmozódtak bennem.
- És mi történt azután, hogy a mama és a papa eltűntek? - Egyszerre mindannyian elnémultak. Megijedtem, hogy esetleg rosszat kérdeztem, de Jungkook rögtönzött, valószínűleg meglátta az arcomra írt ijedségemet.
- Ami azt illeti, próbáltuk rendezni az életünket. Beláttuk, hogy ez így nem mehet tovább, nem élhetünk így, egy porfészekben. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű munkát találni, de mindannyian voltunk már olyan idősek, H-n kívül, hogy munkába álljunk.
- Nem volt egy könnyű menet, de szépen lassan mindannyian talpra álltunk. Ki tudtunk költözni végre egy nagyobb lakásba, de az is szűkössé vált azután, hogy lettek komolyabb kapcsolataink. Sajnos H-t nem sikerült ennyire megregulázni, ő portás lett egy motelben és a mai napig agglegényként éli az életét. Két évvel ezelőtt sajnos elhunyt a feleségem, de RapMonnak és Jungkooknak még mindig él a kedvese. - magyarázta Jin.
- Nagyon sajnálom, őszinte részvétem a feleséged miatt. - néztem Jin szemébe, és megszorítottam az asztalon heverő kezét.
- Köszönöm kedvesem. - mosolyodott el.
- És T-Jo?
- Ó, ő is jó kezekben volt. Nagyon kedves, szemrevaló nőt talált magának. Nem házasodtak össze, de nagyon boldogan éltek. - felelte Namjoon.
- És gyerekek? - érdeklődtem. Egyszerre mindent tudni akartam róluk. Mindent, amit a mama nem mondott el nekem.
- Nekem van egy fiam, Jungkooknak két szépséges lánya és lassan jön az unoka is, ha jól hallottam, Jinnek meg két fia és egy lánya. Ott is van unoka, az egyik talán te korodbeli, nem jól mondom? - pillantott Namjoon az említett személyre.
- De bizony. A lányom fia, bár sajnos pár éve nem hallottam róla. Elkallódott a gyerek. Rengeteget kellett vigasztalnom a lányomat miatta, de most jól megvan állítása szerint. Azzal a tapló férjével él abba a hatalmas házban, nem messze innen, a jobb környéken. Istenemre mondom, az a faszi tehet róla, hogy ez lett az unokámból. A lányom teljesen jól nevelte, ebben biztos vagyok. HyoJun-nal mi mindent megtettünk azért, hogy jó édesanyát faragjunk belőle. - láttam a szomorúságot Jin arcán. Szerencsétlen öregember...
Namjoon ekkor felvetett egy újabb témát. - Hallottátok, hogy mit fognak csinálni a gyárral? - A szó hallatán is összerándult a gyomrom, mintha gyomorszájon rúgtak volna. A poharam után nyúltam és lehúztam a maradék sörömet, majd minden figyelmemet Namjoonra szegeztem.
- Nem, mi van vele? - kérdezte Jungkook, aki szintén érdeklődően fordult felé.
- Megvette valami multikulti aztán hotelt csinálnak belőle. 2 hónap múlva odarendelik a munkásokat és felrobbantják. - újságolta. - Bármennyire is utáltam azt a helyet régen, mégis annyi emlék fűz hozzá... Őszintén sajnálom, hogy ezt teszik vele.
- Arra a környékre egy hotel? Hát ezek megbolondultak! - csattant fel Jungkook. - Itaewon legrosszabb részére odabaszni egy modern épületet... Szép is lesz. Megnézem, hogy mennyire fog az majd működni nekik. Már ha megérem a nyitás napját. - kacagott Kook.
- Én úgy hallottam, hogy most valami bűnbanda csövezik ott. Nem is tudom, régen mintha az unokám mesélt volna róluk valamit, nem is tudom mi a nevük... - gondolkodott el Jin.
- Monsta X. - vágtam rá. Meredten ültem, hirtelen beütött az alkohol is, mely kipirosította orcámat. Mindannyian engem néztek, éreztethettem velük a bennem felgyülemlett feszültséget.
- Igen, az lesz az. - mondta Jin helyeslően. - Azok a srácok tehetnek arról is, hogy az én Hyungwonom elkallódott...
Kiszorult a tüdőmből az éltető levegő, azt hittem rosszul hallok, hogy egy pillanatra megviccelt az alkohol párájától ködösült agyam, ezért visszakérdeztem. - Tessék?
- Hát csak annyi, hogy ők tehetnek arról, hogy az unokám ennyire rossz útra tért. - ismételte meg magát, de ennyivel nem elégedtem meg. A nevet akartam újra hallani.
- Hogy hívják az unokádat? - kérdeztem Jin-től, nem tudtam leplezni izgatottságomat, ezért kissé megszeppenve, de válaszolt.
- Hyungwon.
Egyszerűen nem hittem el, így, másodjára sem. Ekkora véletlen nem létezhet, az nem lehet. Tele van a világ másik Hyungwonokkal, biztosan... De nem MinHa, ez egyértelműen ő, a Monsta X, a gyár, minden...
Elképedésemet ők is észrevették. - Minden rendben? - kérdezte Jungkook.
Tétováztam. Beleharaptam alsó ajkamba és visszamerültem kusza gondolataimba, de Jin nem hagyott elveszni, megsimogatta felkaromat.
- MinHa, minden okés?
- Valamit el kell mondanom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése