6. fejezet - Gyár II.

   Visszagondoltam a pillanatra, amikor még az egyik srác azt ecsetelgette, hogy milyen régen erőszakolt lányokat és akkor Shownu megtiltotta ezt neki. Így azonban szabad prédát adott neki azzal, hogy itt hagyott velük. Bármit megtehetnek velem, akármit a világon. És ez a tudat kiakasztott, egyszerre csak elszakadt bennem valami és feltörtek a könnyeim. Igazi hatalmas cseppek gördültek le orcámon, s folytatták útjukat a sáros kőpadló felé.

  Magamon éreztem az összes szempárt, ami még kényelmetlenebbé tette az egész szituációt, ezért inkább összekuporodva, fejemet a térdemre hajtva sírtam tovább. Hajam minden oldalról vastag függönyt képezett, így teljes volt a takarás.

- Ne sírj már, hallod? – rúgott bele Minhyuk a fatákolmányba, amin a testem remegett.

- Most mi a tervetek vele? – kérdezte egy srác, akinek eddig nem nagyon hallottam a hangját.

- Én megdugom. – válaszolta Jooheon. Az elhangzott szavak olyan nyersen és kiéhezetten hangzottak, hogy felfordult a gyomrom is tőle.

  Nem akartam, hogy megtörténjen. A halálon kívül ez volt az, amitől egy nő a legjobban félhetett. A vele járó megalázottság, a női nem földbe tiprása… Soha senki nem akarja ezt átélni, és mégis, hányan válnak az áldozatává. Az, hogy talán én lehetek a soron a következő nő, olyan interakciókat váltott ki a testemben, amit eddig még nem igazán tapasztaltam. Túl akartam élni, ezért elkezdtem vészesen gondolkodni. Újra feltekintettem és kerestem azt az eszközt, azt a tárgyat, ami talán a menekülésem kulcsa is lehet.

  Nem volt egyszerű, mert tele volt kacattal a hely és sok mindent takartak a fiúk alakja is.

A legnagyobb problémám a tervvel egyértelműen az volt, hogy meg voltam kötve. Kezeim hátra szegezve nem bizonyultak valami jó fogó-dobó alkalmatosságnak, legalábbis nem úgy, mint amikor nem feszülnek rájuk a kötél.

  Lábaim meg aztán pláne nem voltak semmire se alkalmasak azon kívül, hogy szökdécselni képes voltam velük.

Siralmas állapotot idézett elő ez a helyzet. Hiába akartam menekülni, hiába volt bennem az akarat és az erő, hogy elmeneküljek erről a helyről, egyszerűen nem volt megoldás. Túl sokan voltak ahhoz, hogy lefegyverezzem mindnyájukat.

  Közben a fiúk beszélgetése tovább zajlott.

- Nem teheted meg Jooheon! Shownu is megtiltotta. Inkább valaki készítse elő a Blue Delight-ot. – mondta emelkedetten a másik szőke srác, aki nem Minhyuk volt.

  Ez a két szó egyből berögződött a tekervényeim közé. Mi a franc lehet az a Blue Delight?

Felbátorodtam annyira, hogy megszólaljak. Igaz, elég halkan és remegő ajkakkal, de kileheltem magamból a kérdést. – Mi az? – hangzott el. Először csak Minhyuk lett figyelmes a kérdésemre, mert ő állt hozzám a legközelebb és valószínűleg a többiek meg se hallották erőtlen próbálkozásomat.

- Majd megtudod. – válaszolta semmitmondóan.

- De tudni akarom! – makacsoltam meg magamat. Egyre több élet tért vissza a hangomba.

- Jól van, mondjuk el neki. – adta be a derekát a szőke fiú. Közelebb jött hozzám és leguggolt elém átvéve Minhyuk szerepét. Minhyuk továbbra is a közelembe maradt, csak nem egy helyben állt, hanem körözött körülöttem, mint a keselyű a dög felett. - A Blue Delight egy olyan szer, amit abból a virágból nyerünk ki, amit odakint is láttál a kerítésre felfutva. A végeredmény egy újfajta drog, amit még nem találsz a piacon. A hatását inkább nem írom le, I.M. már kezeskedik arról, hogy lefőzze neked az újabb adagot, utána te is megtapasztalhatod.

 És valóban. Az a tag, akit I.M.-nek becéztek már egy csokor kék virággal a kezében állt a tűzrakó helynél. Egy kondér állt felette, ami színültig volt majdnem valamilyen piszkos vízszerű folyadékkal, alatta ropogott már a tűz. I.M beledobta a csokrot a fortyogó folyadékba.

- És utána mit tesztek velem? – kérdeztem félőn.

- Ó, majd meglátod. – mosolygott. Ördögi volt a tekintete.

  Ekkor egy ismerős zene szólalt meg, teljesen váratlanul ért. A zene a zsebemből érkezett. Teljesen meg is feledkeztem a telefonról…

  A szőke fiú benyúlt a zsebembe és kicsúsztatta a készüléket a nadrágomból. A képernyője felvillant, a tárcsázó személy képét és nevét vetítette elénk. Ahogy elolvastam a nevet, a szívem hevesen kalapálni kezdett és úgy éreztem gyomorszájon rúgtak. Basszus, miért pont most kell hívnia?

  Felvette a telefont.

- MinHa, hol vagy? – hallottam túloldalról a hangját.

- Hello Kyung. Meglep, hogy az én hangomat hallod, mi? – nevetett bele a vonalba a srác.

- Ki az? – Kyung kétségbeesett volt. Bennem is egyre nőtt a feszültség. Bármit mond is Kyung, lehet, én iszom meg majd a levét.

- Wonho. – hangzott el a neve a srácnak. Tehát Wonho… - És nálunk van valaki, aki a tiéd volt. – hencegte.

- Mi? Mi az hogy volt? Mit tettetek vele? Adjátok ide! – kiáltotta.

  Wonho felállt mellőlem, hogy tovább csevegjen Kyunggal úgy, hogy én tovább ne halljam a hangját, csak az ő válaszait.

- Ó, ne aggódj, csak egy kicsit szórakozunk vele. Ha jól viselkedik, talán élve is kiteheti innen a lábát. – játszadozott továbbra is a barátommal. Nem tudtam eldönteni, hogy vegyem-e komolyan a szavát, vagy csak Kyungot akarja idegesíteni. – Jól van drága. Boldog Szülinapot egyébként annak a tagnak és kellemes bulit. Mi is jól fogunk szórakozni. Na, csók! – valószínűleg meg se várhatta, míg Kyung válaszol, mert az elköszönése után egyből elemelte a mobilt a fülétől és egy kecses mozdulattal kinyomta azt. Egyből bevillant egy film, amit nemrég láttam, a The Dark Knight és abból is Joker. Még Kyunggékkal néztem meg. Wonhonak kísértetiesen olyan mozgása volt akkor, abban a pillanatban.

- Ki volt az? – kérdezte Minhyuk.

- Az állítólagos volt pasija, akivel egyébként még mindig együtt van. Jó kis hazugság volt édesem, de ez most nem jött össze. Jó mentés volt. – gúnyolódott.

  Jooheon közelebb jött és végigsimított arcomon. Undorodva tekintettem fel rá, és ő ezt egy mosollyal jutalmazta. Ujjai egyre lejjebb és lejjebb haladtak testemen, majd nem zavartatva magát belemarkolt a mellembe. Megráztam magam, hogy lerázzam magamról kezét, de az továbbra is ott időzött.

- Állj le! – kiáltott rá a srác, aki egészen idáig csendben állt a sarokban. Ő volt az. A csillogó szempár idegesen tekintett molesztálómra.

- Mit művelsz Hyungwon? – ugrott fel Jooheon. Láttam rajta az indulatosságot. Villogott a tekintete.

- Hagyd már abba! – ismételte meg.

- Miért hagyjam abba, ha? – Jooheon és Hyungwon homloka majdnem összeért. Farkasszemet néztek egymással. Izzott köztük a levegő, megfeszült mindkettőjük teste.

- Hé, hé, hé srácok, fejezzétek be. – állt közéjük az utolsó tag, akinek még nem tudtam a nevét.

- Ne szólj bele Kihyun. – lökte el magától Jooheon a srácot.

- Fejezzétek be! – visszhangzott Shownu erélyes hangja. Újra ott állt az ajtóban. Megfagyott a levegő. I.M.-en kívül, aki kavargatta a kondér tartalmát, senki nem mozdult. Mindannyian a vezetőt néztük. – Nem eshetünk egymásnak! Egy csapat vagyunk. Jooheon, megmondtam, hogy nem érhetsz hozzá. Hyungwon, te meg ne játszd itt az őrangyalt!

  A srácok lehajtott fejjel hallgatták vezérük lecseszését.

- És most fogjatok kezet. – utasította Shownu.

  Jooheonon továbbra is láttam a neheztelést, ellenben Hyungwon azonnal kinyújtotta jobbját. Shownu előtt muszáj volt Jooheonnak elfogadni a kézfogást. Láttam az alárendeltséget a fiúk szemében. Nem tudtam, hogy Shownu mivel fenyíthette be őket ennyire, hogy így félnek tőle, de biztosan nagyon komoly szavakkal foghatta meg őket.

- Kész van! – lelkendezett I.M., ami a legkevésbé sem illet bele a légkörbe, de talán ez oldotta fel a hangulatot.

- Remek. Merj neki egyet. – utasította Wonho a kondér mellett álló fiút.

  Engedelmeskedett a szavaknak I.M., és egy kagylószerű fémedényt belemerített a gőzölgő folyadékba.

  Lassan közeledett felém, egy cseppet sem akart elvesztegetni. Óvatosan átnyújtotta az edényt Wonhonak, aki szintén biztos mozdulatokkal jött. Fél térdre ereszkedett előttem, de ez nem az a jó fajta benyomás volt, mint amit egy lánykéréskor él át a nő.

- Ne ellenkezz. Hidd el, jó lesz. – nyugtatott, de a legkevésbé sem találtam nyugtatónak szavait.

A forró edény már alsó ajkamhoz nyomódott, égette a bőrömet. El akartam rántani a fejemet, de nem tudtam. Hátulról valaki közre fogta kútfőmet, nem tudtam mozgatni.

 A nedű elindult, zárt ajkaim között is belecsordult a szájüregembe a kesernyés ital. Ki akartam köpni, de a kezek most állkapcsomra szorultak, erősen nyomták felfelé.

  Egy pillanat alatt minden megváltozott. Míg a Blue Delight lefolyt torkomon, égetett, és közben valami megvágta az alsó párnámat. Felnyitottam pilláimat, hogy lássam, mi zajlik körülöttem.

  Minden olyan kaotikusnak tűnt, nem is igazán értettem, mi folyik a sátorban. Csak azt érzékeltem, hogy kezeim és lábaim felszabadultak, végre meg tudtam őket mozdítani. Hyungwon felkapott és futni kezdett velem. Kiszaladtunk a sátorból, magunk mögött hagyva minden kíváncsi tekintetet. Féltem, hogy mi fog most történni, de úgy éreztem ez lesz megmenekülésemnek kulcsa.

  Hirtelen minden elsötétedett, de Hyungwon továbbra is ugyanolyan iramban szaladt, mint előtte. Biztos voltam benne, hogy töviről hegyire ismeri már minden rejtett zugát a gyárnak, szüksége se volt a látására ahhoz, hogy kijusson velem a szabadba.

 A dohos levegő egyre frissebbé vált, a sötétség is felszakadozott. Tudtam, hogy már nincs sok vissza. De közben a kiáltásokat is hallottam magunk mögött. Hyungwonnak dupla teherrel kellett futnia, így nagyon aggódtam, hogy be fognak minket érni a többiek.

 Kint voltunk a gyárból. A Hold fénye mindent bevilágított.

Először szólt hozzám megmentőm.

- Van kocsid? – érdeklődte.

Megráztam a fejemet. – Busszal jöttem.

- Ah, jó. – láttam a csalódottságot. – Akkor ezzel megyünk. – futott oda egy ponyvával letakart járműhez. Gyengéden leeresztett, hogy a lábaimra álljak, míg ő sietősen lerántotta a leplet. Egy régies motor állt alatta.

  Hyungwon felpattant a vezető ülésre és próbálta beindítani. A kulcs szerencsére benne volt a gyújtóba, azt próbálta elforgatni, de csak többedszerre sikerült ezt megtennie. A motor felzúgott, beindult.

- Pattanj fel mögém! – kiáltotta. Megértettem izgalmát, a fiúk abban a pillanatban jelentek meg a gyáron kívül. Megtorpantak döbbenetükben. – Siess már! – ordította ismételten, mert én még továbbra sem cselekedtem. Végül megtettem, felugrottam mögé és akkor teljes erőből rárántott a gázra.

  Egy nagyot rándult a motor, majdnem lezúgtam hátrafelé róla, ezért gyorsan megkapaszkodtam a fiú derekába és szorosan átfűztem karjaimat alhasánál. A fiú tett egy félkört a gyár körül, elhajtva a többiek mellett, majd kihajtott egy ponton, ahol nem volt kordon.

  Megkönnyebbültem. Amint kiértünk az utcára, végre felszabadulhattam. Bármennyire is egy bandatagba kapaszkodva száguldoztunk Itaewon utcáiban, már nem volt bennem az a feszültség. Megbíztam benne, elvégre is ő mentett meg. De mégis, ő egy Monsta X tag…

- Megvagy? – kérdezte, amikor egy pirosnál lefékezett.

- Azt hiszem. – feleltem.

- Hol laksz?

  Mondjam el neki az igazat? – merült fel bennem a kérdés. De a saját ágyam annyira vonzott, az otthon melege, hogy úgy döntöttem, elmondom neki a valós címemet.

- Rendben. Hazaviszlek.

 

  - Megérkeztünk. Ez a te házad? – érdeklődte.

- Igen.

A motort leállította és lábával kirúgta a sztenderdet Hyungwon. Már kínosnak éreztem azt, hogy belé kapaszkodom, ezért eleresztettem a fiút és leszálltam a hátsó ülésről.

  A fiú is ugyanezt tette.

Nem is tudtam, hogy mit mondjak. Így, hogy elmúlt a veszély és már csak ketten voltunk, minden olyan más lett. Kényelmetlenül elpillantottam, nem bírtam a szemébe se nézni.

- Hát akkor… öhm, köszönöm. – nyögtem ki végre.

- Nincs mit.

- De miért tetted? – fakadt ki belőlem a kíváncsiságom. Végig ez járt a fejembe az út alatt.

- Mert nem bírtam tovább nézni. Ne haragudj, amiért mindezt át kellett élned… Most mondhatom neked azt, hogy amúgy általában jó srácok, de úgysem hinnéd el.

- Hát tényleg nem igazán. – suttogtam.

Elnevette magát. Olyan volt, mintha kínjába tette volna.

- És most mi lesz veled? – szegeztem szemeimet arcára. Az a sötét szempár ugyanúgy csillogott, mint akkor a kerítésnél. 

Hümmögött egyet. – Miattam nem kell aggódnod. Talán nem kapok olyan nagy fejmosást, vagy nem tudom.

  Aggódtam érte. Sejtettem, hogy milyen büntetésekkel élt Shownu és féltettem Hyungwont ez ellen.

Nem voltam biztos következő szavaimban, de kimondtam. – Nem alszol itt? Van a kanapén még egy hely.

- Áh, vissza kell mennem. – legyintett kisfiús zavarában.

- Nem, komolyan mondtam. Gyere be. – invitáltam be a fiút.

- Jól van, legyen. – fogadta el.

Talán most többet megtudhatok a gyárról is.